idiota

A támadás megtörtént, Miskin történetét röpke három nap alatt kivégeztem. Újból megbabonázódtam. Hermann-ként elsétáltam A pikk dáma egyik helyszínén, és hosszan megbámultam a "magnetizmus ősatyjának" képét. Én mindenesetre nem kaptam epilepsziás rohamot, az iménti Befejezés hatásától még egyáltalán nem szabadulva ütögetem a kopott billentyűket. Azt is mondhatnám, vakgépelek, és ujjaim szinte automatikusan szambáznak a klaviatúrán. A regényt már több okból el kellett olvasnom: egyrészt már jó ideje Dosztojevszkij-t olvasok, igaz, kisebb-nagyobb megszakításokkal, másrészt vár rám egy, A félkegyelművel kapcsolatos dolgozat, harmadrészt csak úgy, negyedrészt mert egy régen számomra fontos egyén életébe is cezúraként ékelődött be eme textus. Egyszóval, kénytelen voltam... Bár hónapokkal ezelőtt már rég' egy összedobott tudományoskodás rejtőzne egyik mappámban a számítógépen, már nem vetemedem ilyesmire. Csak egy-két megjegyzés erejéig időznék el a regényen. Először is, egy komédiaként hatott, horribile dictu színpadi játékként, ahol ráadásul a színpadrendezőknek nem is kell oly' gyakran cserélgetniük a díszleteket. A zöld padnál le is lehet ragadni. Aztán az jutott eszembe - és ezzel egy kiterjedt értelmezői közegbe váltok beutalót -, hogy ebben a történetben mindenki őrült, még az is, aki nem látszik annak, leszámítva a "falubolondja" Lev Nyikolajevicset. Néha mintha ő mesélné a történetet, és ezzel kapcsolatban a Harcosok klubja ötlött fel analógiaként. Nemrég A gépész kapcsán olvastam az interneten, hogy a forgatókönyvíró bizony Fjodor Mihajlovicsunk Hasonmását vette alapul, hogy egy narratívában sűrítse össze ugyanazon narratíva duplikált, ámbátor időben elcsúsztatott variánsát. Jelen esetben viszont azért hatásosabb számomra a Pitt-Norton-féle "trükk", mert ott a "manifesztáció" önnönmaga lelepleződése (leleplezése?) után azért odabiggyeszt egy "márkajelként használatos" péniszt az utolsó filmkockák közé, ezzel megkonstruálva saját alakját csakazértis. Namármost, Rogozsin sem "csak" manifesztáció, ámde Miskin ellenképe. Mintha a két figura egy lenne, de itt be is fejezem. (Persze ez hülyeség, de agyalni csak lehet...)
Más. Tegnap hosszú idő után találkoztam volt osztálytársaimmal. Ittunk egy jót a Marximban, és elszórakoztunk. Nem is olyan rég, az öt emberből négy nem volt egyedül, tegnap viszont semelyikünk sem hagyott otthon senkit. Nem mintha ez rányomta volna bélyegét az együtt töltött szűk négy órára, de azért mégis. Ami végképp hihetetlen még ebben a pillanatban is, hogy anekdotázgattunk, és megidéztük a gimis éveket, ráadásul egy sztori után még meg is kaptam, hogy "te márpedig tényleg bölcsész vagy esküszöm, mert úgy tudsz mesélni, mintha ott lennénk". Most erre had' ne mondjak semmit. Nem kezdetem el táncolni az asztalon, csak legurítottam egy korty sört, és slukkoltam egyet az előre megtekert (immár füstszürővel tompított) cigimből. Külön örvendetes volt, hogy megúsztam az éjszakai buszt, sőt, cimborám majdnem a bejáratig hozott. Még beszélgettünk egy kicsit, majd elindultam az éjszakába. Buksi csak későn szimatolt ki, így ugatását épp' akkor hallottam meg, amikor a bejárati ajtót bereteszeltem, és egyik cipőmet egy sóhaj kíséretében letettem a linóleumra.