las palabras me dan frustración

Napok óta csüggök a cseten. Egy bizonyos cseten, ugyanazon, többnyire ugyanazokkal a mókás 'nick'-ekkel körülvéve. Mindenki mondja a magáét a névtelenségbe burkolózva. A névtelenség csak számomra az, hiszen a tagok összejárnak hébe-hóba, éppen most is ott csücsülnek egy kocsma nagy asztalánál, és a jelenvalólét beszédjét illesztik be a nap mint nap megismétlődő virtuális cseverészés folyamatába. Miért is mentem volna el? Egyelőre csak egyikükkel vonulhattam félre a közös szobából, vele is csak felületesen beszéltem - szerény véleményem szerint még nem érett meg az idő, hogy odadugjam az arcom. Én is egy 'nick' mögé bújok. Az egyik internetes oldalon ott figyel képem, a nevemmel, és nem meszze tőlem ott vannak a "felfedett" személyiségek. A társaság, akinek összejöveteleit néhány nap óta önkényesen látogatom, meglehetősen vegyes. Van itt gimnazista, lemezlovas, egy stukkerébe szerelmes értelmiségi, családapa, már öregkorba lépett örökfiatal, tetoválóművész, és még sorolhatnám. Most épp' kihalt a szoba, isznak, és máshol beszélgetnek. Hülyeség akár beköszönni is, legfeljebb a 'nick'-emen szórakoznának el azok, akik most olvasnák először. Igen, meglehetősen vicces - álmomban sem gondoltam volna, hogy becsületes nevem idegen nyelvű nemesi változata a 'defloráció' igencsak kétes fogalmát dobja fel allúzióként 10 normálisan gondolkodó egyénből legalább 10 számára. Amikor egyszer reflektáltam eme bakira, csak úgy virtuálisan megveregették a vállam, hogy "sebaj, jó a nicked:P". Kössz... Aztán ma volt a napja, hogy hosszú idő után először ellátogattam egy másik szobába, amit viszont jóbarátok, rokonok töltenek meg, és örvendetesen hosszú és kacskaringós csevejt rittyentettünk (a semmiből) volt osztálytársammal, akit nője dobott néhány hete. Búskomoran fricskázta saját múltját, és átküldött egy Zorán-tracket, ami 5 perc 42 másodperc erejéig a posványba húzott engem is. Még jó, hogy két Ladytron taktus közé 'dzsúkoltam' be, így rögtön megvolt a flessbekk, amire rátett a sör is, amit egy bevásárlás alkalmával ádázul a kosárba dobtam. A napokban saját magam legnagyobb meglepetésére visszatért alkotókedvem, ami egy pillanat alatt kiszorította a gügye számítógépes játékok iránt érzett csillapíthatatlan vágyakozást. Garcia Marquez örök klasszikusát fordítom kolumbiai fűszerezésű spanyolból, hypertextet gyártok Cholnoky szövegvariánsaiból, és ha semelyik, akkor is legalább emberek között vagyok, mégha valahun máshol is a mesterségesen kibővített világban. A vincseszterem egyre csak telik a zenékkel, a fórumon pedig sokasodnak a megjegyzések. Itt is, ott is katlan forr. Olvasásra vagyok kényszerítve - miután letudtam Kuprin felemás kisregényeit, Dosztojevszkij következik. Újdonság, hogy végülis fél éven belül két regényét is megpróbálom legyűrni a vén holdkórosnak. Nem is merek félrenézni az ágyra hajított idióta kötetre. Most mérges is vagyok rá, hiszen majdnem beleszáradtam a kádba: be kellett fejeznem az olvasott fejezetet. Ilyen körülmények között hogyan tagadjam, hogy a nyelvi egységek egyike határozattan kibabrálásomra törekszik? A mai este legalább egyik frontjukon próbálom megtörni ezt a félelmetes armadát. A szót ezen a mondaton túl már nem is szaporítom itt, hanem legközelebb csak máskor, ugyanitt.