sin - con

Zugló kihalt utcájában sétálgattam tegnap felkészülve minden rosszra, ami esetlegesen megtörténhet velem. Úgy emlékszem, sajnáltam is kissé, hogy akadálytalanul eljutottam a kisboltba, és hogy el sem tévedtem visszafelé menet. A sör útközben elfogyott, pedig nem lassítottam tempómon. Aznapi második belépésemre nem változott semmi az első belépéshez képest a lakásban, talán csak annyi, hogy kicsivel többen lettünk. Emberből sok volt, ismerősből kevésbé, jóbarátból még kevésbé, beszámítható jóbarátból méginkább kevésbé. Így hát töltöttem magamnak bort, és beszélgetni kezdtem azokkal, akik nem alkottak szoba-klikket, és nem az erkélyen pippantókhoz csatlakoztak. Az agóra funkcióját betöltő előszoba-ebédlő(-útelágazás) üvegekkel, poharakkal, süteményalátét-maradékokkal, és egyebekkel benépesített kis asztalkájánál foglaltam helyet. Valami emelkedett témába kezdtem volna bele nagyon, de a címzett féken tartott. Hálistennek féken tartott. És jó volt. Aztán az órámra néztem, és már másnap volt. Nemsokára aludtam. Aztán néhány órával később eltüntettem az egyetlen árulkodó nyomot, ami arról tanúskodhatott volna, hogy abban az ágyban aludtam, ahol, tudniillik jó szokásomhoz híven mézédes-nyálas álmom volt. Ezután nem tudtam lehúzni a vécét, és ez bosszantott. A trolibuszra várva végigkísértem tekintetemmel az előttem elsuhanó előző nyolcbankettes utasáradatát, akik úgy mentek a kis utcára pingált zebrán, mint a kisiskolások. Szinte egymás kezét fogva, szinte gyermekesen összehajolva, szinte félve. Aztán nem lett gond. Fájt a fejem, és csak az otthoni "reggeli", meg a kávé csillapította a bokszmeccset, amit a majmok vívtak az agyamban kifeszített kordonok között. Elgondolkodtam, és sajnáltam, hogy aki meginvitált (akarom mondani emlékeztetett) a partira, el sem jött. Ezért nem kényelmeskedhettem tegnap, ezért kellett szónokolnom, és mondanivalóm bekezdései közé kortyszünetet illesztenem. Vagy nem. Az egész napot végigaludtam, így most újból, mint annyiszor mostanában, előttem az éjszaka. Ahogy az előbb kiürítettem a szemetesemet a kukába, láttam, telihold van, méghozzá felhős telihold, mint valami horrorfilmben. Valójában arra várok, hogy hétfő legyen, és dolgozhassak, merthogy most éppen van munkám: egy nemzetközi cégnél rögzítek adatot, szívok cigarettát az irodaház erkélyén. Sok oldalnyi adat gépbe vitele után szeretem nézni az erkéllyel szemközti fán fészket építő szarkákat. És szeretem a munka végeztével leállítani a gépet, és hazamenni. És otthon arra várni, hogy másnap legyen, "és dolgozhassak, merthogy most éppen van munkám: egy nemzetközi cégnél rögzítek adatot, szívok cigarettát az irodaház erkélyén. Sok oldalnyi adat gépbe vitele után szeretem nézni az erkéllyel szemközti fán fészket építő szarkákat. És szeretem a munka végeztével leállítani a gépet, és hazamenni. És otthon arra várni, hogy másnap legyen..."(...)

otras cosas

Már látom, bejegyzéseimet gyakran az olvasásélmény indukálja - most éppen Fjodor Mihajlovics testvérgyilkosságról szóló opusza. Nem fogom többet dicsérni a szerzőt, hiszen már felesleges lenne, megtettem korábban, meg aztán csak olaj lenne a tűzre. Jó tudni, hogy a híres-hírhedt angolszász bűnügyi szövegek mellett van egy szláv klasszikus is, bár a Karamazov nem a tipikus értelemben vett detektívregény. Becsap és átver minket a szöveg, aztán látszólag megdöbbent és lebegtet minket (Szmergyakov vallomásánál), és végül dilemmába dönt - a szentéletű Aljosát leszámítva szabadon dönthetünk arról, melyik testvért is tekintjük gyilkosnak. Dmitrij raszkolnyikovi áldozatvállalása azért kerülhet fura megítélés alá, mert az értelmi szerző Ivan, és a tulajdonképpeni gyilkos, Szmergyakov megússzák, bár mindketten megbűnhődnek - előbbi bedilizik, utóbbi felköti magát. Legutoljára egyébként A varázshegynél találkoztam ilyen zseniális poétikai szerkesztésmóddal (itt kell megjegyeznem, hogy a regény első kötete nem volt számomra igazán "meggyőző", viszont az elolvasottak tekintetében nagyon örülök, hogy nem húztam el az olvasást, vagy hogy nem tettem le a könyvet), és a Mann-szöveghez hasonlatosan a Karamazovban is megvannak azok az önálló kis epizódok (itt inkább paratextusok), amik önálló értelmezése szétfeszíti a szövegkereteket: A nagy inkvizitor története már ismert volt számomra korábban is, ráadásul a szakzáróvizsgán is előkerült valahogy, de Ivan saját "dvajnyikjával", az ördöggel való beszélgetése lenyűgözött, földbe döngölt, stb. Dosztojevszkij megint jelest kapott lélekelemzésből, trükkökből és csavarokból (vagy legalábbis ezek alkalmazásából), és olyannyira meghatott regényével, hogy itt és most le is zárom a róla írható dőreségeket, az értelmezést magamban folytatom. Egyelőre van még időm merengeni, hiszen holnapra pakolgattam át néhány elintézendő feladatot, amikkel az elmúlt hetek egyhangúságát esetleg megtörhettem volna. Mindenesetre egy koncert befigyelt, és örülök, hogy a rokoni szálakkal megerősített Átmeneti kabát nem is szar zene, hanem jó. Aztán summázhattam azt is, hogy a Munkaügyi Központ a felesleges szájtépéssel ekvivalens, ráadásul lehet, nem is lesz rá szükségem (alagút-fények-kopp-kopp-kopp). Olvasom, van új a rivaldafény alatt, "új" drog hódít a hazai piacokon, elkészítésének módja megtalálható az interneten is. Beszámolók szerint felér egy arcleválással és egy pszichedelikus zuhanással - erről a csattanó maszlagos rémtörténet jutott eszembe, és a háromnapos beszélgetés-sorozat elhunytakkal, nemlétezőkkel, Istennel, és egyéb elemekkel. Én megmaradok a hagyományos eszközöknél, valamilyen formában egy Dosztojevszkij-szöveg felér egy tabival, és még ingyen is van.