la madre con el corazón atómico

Nagyszombaton később keltem, mint tegnap, ráadásul apai ébresztésre. Úgy gondoltam, engedélyezek magamnak szűk huszonhárom percnyi mélységet a reggeli semmittevésben, így odahúztam egyik fotelemet a számítógép elé, felraktam a fejhallgatót, majdnam tökig feltekertem, és beraktam a CD-meghajtóba a Pink Floyd Atom Heart Mother című albumát. Csak a címadó opuszra voltam kíváncsi. Igazából az lenne a legtermészetesebb, ha minden reggelemet ez a varázslatos himnusz aranyozhatná be. Ez a szám a megtestesült Egész, egy Kezdet és egy Vég in one, zűrzavart szül a rendbe, és egyben összeilleszti a szétesés után önállóan bolyongó részecskéket. Az ablakot nyitva hagytam, láttam a kerti szomorú fűz ágait, és tegyük hozzá, láttam magát a szelet is. Néztem, amint a sok apró porszem gomolyog a levegőben - miután egy hadseregnyi eltűnt belőlük, már új századokat toborzott a lég. A cigarettafüsttel megfestettem a szobámba betörő napsugarat, és most láttam először hajnak a cirkáló füstfellegeket. A füst kékje és szürkéje összebonyolódott, és így együtt szökött ki a két árnyalat a fűzfa felé az ablakon. Azt hiszem, kicsit megújultan tettem le a fejhallgatót. Gondosan becsuktam az ablakot, és elnyomtam a cigarettát, becsuktam az érzékelés kapuit, és többnyire visszatértem a valóságba. Nagyszombat további részében egy takarítás vár reám (már reámfér), majd este egy könnyed összejövetel, legalábbis a tegnap későesti mobiltelefonos szövegcsere alapján. Kiváncsian várom, mit hoznak számomra a következő napok. Csokinyulat minden bizonnyal nem, de nem is hasonlóra gondolok. Feredni akarok feledés nélkül, apró pizzicató-kat akarok belehallani a legsúlyosabb csinnadrattába.