re-volver

Az első nevezetes mátrai élményem talán az lehetett, illetve akkor, mikor Roby Baggio kilőtte a pöttyöst a stadionból az amerikai foci vb döntőjének tizenegyespárbajában. Minden idők egyik legnagyszerűbb spílere összerogyott, miközben Dungáék szambáztak egy nagyot, én meg örültem, hogy Rio telik meg karneváli bódulatba eső emberekkel, és nem mondjuk Róma. Tizenhárom év telt el azóta, és sok ember megfordult ott fönn. Minden egyes felvidéki trip hozott valami újat, most például egy egyes-egyedül töltött napot, plusz még egy fél napot. Amikor múlt héten szombaton elindultam bevásárolni, felhő úszott át a kis mátrai falvakon. Miután pénteken először önmagat ködösítettem el, majd a szobát, boldogan nyugtázhattam, hogy klappolnak a körülmények. Aztán úgy tünt, mégsem. A másoknak és önmagamnak is beharangozott nagy társaság helyett csak négyen üldögéltünk a csendben. Nem mintha ezt bármelyikünk is olyan nagyon keserűen élte volna meg. És nem voltunk csendben. A Mátra után lejjebb ereszkedtünk, immár kettesben. Jászárokszállás státusza: várossá nyilvánított falu. Városi nyomokat nem nagyon leltem, de nem bántam. Talán csak a tyúkok, kakasok, macskák, stb. hiányoztak ahhoz, hogy ippeg én is a gyerekkorom ájerét szívhassam be újból. Nagyon jól éreztem magam - örültem, hogy megadatott. Öt nap után hazatértünk a zajba és bűzbe. Kitikkadtunk és szétestünk. Mostanság meg talán újra össze, és jönnek a régi kerékvágások, meg az urbánus beidegződések, a tömeg, és minden olyan, amit az ember Budapesten tapasztalhat meg minden más dimenzióból való visszahuppanás után.