(...)

Hát persze, hogy volt politizálás, de elvonultam meccset nézni. Ami sokkal szomorúbb, hogy először gondoltam komolyan: nagyapám haldoklik. Persze apám jó szokása szerint elsütötte az "ez már nem élet" + fejcsóválás-mementót, de ezt köbgyök alá tettem, mint mindig. Nagypapa ma megint "kinézett" magának, de bármennyire is akartam, nem tudtam félvállról venni a mondanivalóját. Anekdotázott, kicsit összefüggéstelenül, meg-megállva, olykor a semmibe meredő tekintettel, de mindig befejezve. Volt kezdet és volt vég. Én pedig végighallgattam. És reméltem, és most is remélem, hogy gyengesége ellenére van még benne annyi "életigenlés" és kitartás, amennyi egész életében jellemezte őt a nehéz időszakokban főleg. Megejtő volt látni, amint vele együtt mindig felpattant valaki, hogy támogassa vagy lefektesse, és összeszorult a szívem, amint ránéztem, miközben éppen valaki gigantikus székfoglalóját tartotta: nagypapa oda akart figyelni, meg akarta érteni, magáéva akarta tenni a hallottakat, de nem tudta. Egyik keze görcsösen szorította a másikat, szája alig láthatóan remegett - erőlködött, hogy itt legyen velünk, és szótlanul bár, de végigküszködje ezt az egész tortúrát.