nada

Levert vagyok, mert rossz az idő, a kánikulát felváltotta a borús esős szürkeség, kabátokban flangálnak az emberek, meg esernyőkkel, és mindenki az orromba dugva próbálja kinyitni éppen akkor, amikor már nem is esik egy átkozott csepp sem, és jelenlegi hangulatomban a hülye dán egész Diapszalmata-fejezetét legyűrhetném, ojthatnám magamba az okosságokat arról, hogy az élet egy nagy hülyeség úgy ahogy van, aludni kell, meg tyúkszemeket kapargatni. Boldog vagyok, mert vettem egy olyan kütyüt, amivel több hónap után újra zenét hallgathatok buszon, séta közben, vagy akár a vécén ülve, ha már saját trilláim nem bizonyulnak megfelelően eme alantas mesterséges valhalla megteremtéséhez, mármint a zenében való pácolódáshoz, örömkedéshez, melankolikus hangulatba ugráshoz. Nagyon jó ez a készülék, még rázogatni is lehet, a zene is szól, meg tud empéhármat olvasni, meg okos, meg lehet jó hangosan is bömböltetni. Fáradt vagyok, mert a mai napon tényleg többet értem volna tyúkszemkapargatással - kint Törökbálinton mindenki befordult, majd délután mindenki lefordult a székről. Történt ugyanis, hogy három óra körül varázsütésre egyszercsak mindenki megőrült. Nem is érdemes szót vesztegetni rá... Ha valaki felveszi, és felrakja a jútyúbra, most már sok komment ácsorogna a kis videó alatt. Aberrálódom, mert a szüleim aberrálnak, mert beképzelem, hogy aberrálnak, és eszembe jut Buzzati Hajtóvadászat öregekre című sztorija, amiban az a tök jó, hogy a fiatal lumpok levadásszák az öregeket, de az benne a kiábrándító, hogy a bandavezér is megöregszik, és hirtelen elkezdik üldözni őt azok a lumpok, akik öregeket vadásznak le, szóval ez nem megoldás persze, ezt még viccből sem állítanám, de akkor is aberrálnak a szüleim, mert kurva sok év van köztünk, mondhatnám, kurva nagy a szakadék köztünk, ráadásul türelmetlen vagyok, és szeretek pofázni, ha levert vagyok, meg fáradt az idő miatt. Igen, türelmetlen vagyok, mert akár azt is mondhatnám, az is aberrál, hogy jövendőbeli egyetemem eddig nem küldött semmi értesítőt a tanévkezdésről, de persze erre sem kéne túl sok szót fecsérelnem, mert valószínűleg túlparázom. Hajh. Most sóhajtottam egyet. Vettem egy mély lélegzetet is csak úgy ráadásképpen. Megnyugtat, hogy mélyen, de igazán mélyen belegondolva nincs is semmi problem. Nagyítgatok, kicsinyítgetek, kezembe fogok egy szöszt és eljátszok vele, ráragasztom a monitorom képernyőjére, vagy megperkelem az öngyújtómmal, és akkor büdös lesz, és elképzelem, ahogy a hülye Jelencsics a gimiben meggyújtotta egy órán a lábszőrömet, és büdös lett, és legszívesebben behúztam volna annak a köcsögnek, persze utána adtam volna neki egy papírzsebkendőt, hogy letörölhesse a vért az arcáról. Szóval eljátszom azokkal a mütyürökkel, amik valami megmagyarázhatatlan okból most itt vannak előttem az asztalon. A tárgyak egyik része a könnyűdrog (értsd: nikotin!!! én mást nem szoktam szívni, na jó csak a fogam néhanapján)-fogyasztáshoz kell (úgymint öngyújtó, füstszürő, cigipapír, öngyújtóból nem is egy, hanem három, meg a hamutatrtó, amit többször leejtettem már, de apám megragasztotta hümmögve, öregesen), meg van itt zsebkendő, mert a múlt heti kórom elő-előtör, meg egy hegyező, meg egy radír, meg ikejás ceruzák, amikben az a jók, hogy ingyenesek, de éppen ezért jár mindenki az ikejába, és vesz nappaliszoba-garnitúrát, aberrált plüssállatot, és egy mázsa mécsest ötvenkét forintért. A monitorom tetején van egy könyv, amit ma hozott ki a futár, aki kegyesen felhívott a munkahelyemen, hogy mondjam mán' meg legyek olyan kedves, hun is van az a solymárvölgyitéglagyárötöslakás, mert rohadtra nem láttya, és nem tuggya, és akkor elmagyaráztam, és akkor megértette, engem meg várt itthon a könyv, miután sok esernyős, unottarcú ember között hazafurikáztam magam, fülemben a fülhallgatókkal, meg mindenféle búbánatos zenét hallgatva, meg elmorfondírozva azon, hogy most levert vagyok-e, vagy boldog, vagy türelmetlen, vagy egyáltalán mi is van velem itt mostan. Mondhatni: semmi.