hexenschussz generális hadi seborvosa voltam

hihetetlen, hogy már azon is agyalnom kell, mit hallgassak így éjfélközeledtével. a jukeboxomon csupa depi és melankólia, így hát jött a jó öreg Knife a maga Silent Shoutjával, ami derűsnek nem mondható, mégis legalább gyorsütem. meg törtütem. megnéztem este egy hollywoodi szupermozit, minek forgatásán anno összejött a felfújt ajkú Angelina és a kis Pitt. nagyon szar volt. viszont elkezdtem oroszul tanulni. emmeg jó volt. a napok cseppet sem egyhangúak, kezdem magam úgy érezni magammal, mint a hétvégére félspontán módon egyedül hagyott takaros feleség a lakban - egy kis agyalás, hogy mit is csináljunk, aztán apránként előkerül a tollseprű és a porszívó, kezdetét veszi a takarítgatás. kezdetét veszi a kérdés megoldása. kezdetét veszi a válaszadás. néha úgy érzem, semmi sem úgy jó, ahogy éppen van. ha máshol, akkor itthon, ha itthon, akkor máshol lennék. ha pihennék, akkor munkát, ha munkáznék, akkor pihit akarok. ezért van az, hogy az írást a nap utolsó szakaszára tartogatom, amikor olyan sötétség borít be mindent, hogy fel lehetne rá akasztani az esernyőt (ezt egy mesében olvastam nemrég). a macska sem kaparász, a ház emberi, beeértve a szomszédokat is, hortyognak, gyerekeknek holnap suli, emberkéknek meló, így hát semmi buli, éjféli ricsaj, csak az alvás kis dallamának csendes zöngicsélése a falon túlról, fentről, lentről, mindenhonnan. én meg itt klampírozom, és nem tudok másról írni, csak magamról, pedig ha beindulnék, és már két órája gépelnék, biztos szóba kerülne az is, ami körülvesz. illetve hát a körülvevő dolgokat analizálnám, elemezném, hosszan, barokkos mondatokba kanyarintva mondanivalóm, hogy egy teljes reggeli kávé megivását felölelje ennek a handabandának a felolvasása. ugye? de persze vehetjük úgy is, hogy már gépelek kábé két órája, így - és most felkapcsolom a nagylámpát, és teljesen más megvilágításba kerülnek a billentyűk - másról is pötyöghetnék. például arról, hogy tegnap megláttam az első nagy karácsonyfát az egyik multi előcsarnokában, és már nem is kéne csodálkoznom, hogy ilyen korán beindult a bolondítás. végülis miért pont a karácsony maradna ki a nagy pörgésből minden szakrális, gyermeteg, és csiricsáré kedvességével együtt? áhítozom a hóra, mert akkor most biztos, hogy bámulnék kifele az ablakon (már ha ki tudnám nyitni), és cigiznék, és nem írnék persze. mert tök jó dideregni, és a didergés után megérkezni valami meleg helyre, az se rossz, ha azon a meleg helyen éppen várnak, és az főleg nem rossz, ha kedves emberek várnak. például ezért szeretem a karácsonyi rokonlátogatásokat, mert akkor a vendégeinken ezt érzem, mert ilkyenkor nekik is jó valahogy. valahogy átszellemülnek, blabla. de nem akrok ilyen messzire menni! itt akarok maradni... jelenlét, ébrenlét, helybenlét...