esc

a lehajtott fejek a könyveket nézik, esetleg óvatos matatás körvonalazódik szemtájékon az elcédé monitor irányába. sunnyogó filoszpalánták körös-körül. lepakolok, és semmi változás. hamarosan már én is sunnyogok phaidrosz és szókratész szólamai fölött. néhány órás agytépés után utam a moszkva tér felé visz, átvágok a munkábóljövők morózus tömegén, felkászálódok a kombínóra, és elzötykölődöm a jászaiig. szépségszalon, a bejáratnál cigiznek. majdnem elnyalok egy víztócsán (pedig nem is jég). jegyvásárlás. vissza. a szépségszalon hamutartója magárahagyva, a vékony cigicsikkek úgy meredeznek ki a finom homokból, mintha legalábbis egy sün, meg a teste. elbújva a homokban, mintha egy strucc. hazafelé nincsen semmiféle struccpolitika. kihúzom magam, ahogyan a gyogyós gyógytorna-tanárom kérte. it hon az vár, ami megvárt, hogy hazaérve megnyugodjon miattam. összehajtogatok. táncoltatom a villát. kiviszem a szemetet a hidegbe. a kukába. két napom van, hogy vizsgaügyileg kicsit helyrepofozzam magam. mögöttem szöveghegyek, előttem feladathegyek. írni köll. várakozom a februári első napra, egy újabb mesterséges megújulási késztetést üldözve a cérnáról lógó csokoládé formájában. még nem vagyok elég magas, hogy elérjem. a sámli a szekrényben. a kulcs a sámlin. platón olvasgatásában kedvem fog telni. tetszenek a dialógusok, és a terjedelmes lábjegyzetek, a kiszívott füst, és a koromszálak, amik úgy szállnak a monitorom előtt el, mintha hangjegyek manifesztálódnának valami éteri zene következtében. soha nem volt ennyi blogbejegyzésem egy hónapon belül. ez egy felesleges reflektálás megint. felesleges. legfeles. felesel / és nyakleves.