A)
bele is mártom tollam a fekete epébe, ami kis kübliben itt várja mellettem, hogy felhasználódjon, és elhasználódjon, megsemmisítve saját magát, felitatva a keserédes szájízt a rémes falatok után, megakadályozva, hogy ebben az évben odaadjam akárkinek is a mesebeli aranyalmát, pedig itt állnak előttem most is (igaz már el-elhalványulva) mindhárman, csábítanak és csalogatnak, hogy "addnekem", de én hajthatatlan vagyok, illetve jól kivárok, bár ebben a kivárásban félszegségem is benne foglaltatik, meg a számban egyre csak termelődő méz, amit most semelyikükre sem csorgatom rá, hogy rossz legyen nekik, illetve hogy jó ne legyen, mert nem mindegy, hogy pozitív vagy negatív haragot táplálok a nők iránt, mert mindegyik mást kíván, mert mindegyik máshogy lélegzik, és más testtartással fordít nekem hátat. múlt szombaton határoztam úgy, hogy egyikükkel szemben túlságosan elfogult vagyok, esetleges döntésemmel komoly korlátokat döntenék le, ami nekem nem lenne jó. lenyűgöz, persze, hogy lenyűgöz, másképp nem lenne itt (és itt el-elmosódva), intellektusa elbájoló, ujja finoman fúródik be a bőrömbe, ám éppen amikor beteljesülne valami, véget vetek - szomorúan, keserűen, és tudom, elszalasztottam egy csábosan felkínálkozó lehetőséget. nem telt el sok idő, és keresztülhúzva mindenféle konvenciót és hagyományt, leintettem másikukat is, illetve talán diszkvalifikáltam, vagy nem is tudom, mit mondjak. erre most nem is fecsérelném a kusza betűszörnyetegeket, hiszen vér csöppen a lapra minduntalan a sebből, mit okozott. harmadikuk eltávozott egy arra kószáló profán főistennel, utánuk sem tudtam szólni, hogy "ügyesen, okosan", eltűntek a ködben, majd a kontúrok is felszívódtak.
B)
rosszul vagyok. izzadok, és lüktet az agyam. egy pók mászik a karomon. talán telihold van, de nem látok ki az ablakon. az ablakomon köd ül. a fejemen meg feltehetőleg egy rossz szellem. lógássza a lábait, sarkaival a szemeimet érinti. rosszul vagyok. azt hittem, minden rendben, történt, ami történt, szar így, de mindegy, nem baj, hogy elnapoltam akármit is. aztán a dramaturgia bezavart, és óvatlanul sötét ajánlatot kaptam. nem is holni Éva, vagy kígyó, maga a sötét főkrampusznak öltözött ürdüng szorított halántékomhoz egy stukkert, mormolva, hogy igenis adjam ki kezeimből az aranyalmát, adjam neki, ő meg majd befekteti. és "befekteti" választottamat is, hiszen arról szól a játék, hogy neki választok, és nem magamnak. a legszebbet kellett kiválasztanom. óvatosan előoldalgott egy szuszogó bokor mögül. mindenhol széthullott csipkebogyó hevert. megigazította kócos haját, szemcsepp a véreres szemeknek, bőrradír a szemölcsöknek, seggberúgás a halottnak. bűnbánón mosolygott - gondolom. lehajtott fejjel közeledett. karonfogták. elvezették. hogy hová viszik, nem tudom. hogy mi lesz velem, nem tudom. mögöttem nimfák táncoltak, halk muzsikaszó hangzott. hátrafelé araszolok.
(zárlat)
most vegyük úgy, hogy tettem egy ikszet. jól is érzem magam. mindenféleképpen jobban, mint azelőtt, mint amikor az időt fordítva mérte az óra, és úgy tűnt, minden apró atomokra hullik szét, én meg a lepkeháló otthonhagyottságának birtokában csak fejem kapkodom, és ennyi. az imént fordítottam vissza az órát, már helyes kerékvágásban menetelnek a mutatók. elképeszt a nyugalom. hangosan ugatnak a kutyák, és leginkább kategorikusan fűzöm át a cérnát a tű lyukán. kimérve.
bele is mártom tollam a fekete epébe, ami kis kübliben itt várja mellettem, hogy felhasználódjon, és elhasználódjon, megsemmisítve saját magát, felitatva a keserédes szájízt a rémes falatok után, megakadályozva, hogy ebben az évben odaadjam akárkinek is a mesebeli aranyalmát, pedig itt állnak előttem most is (igaz már el-elhalványulva) mindhárman, csábítanak és csalogatnak, hogy "addnekem", de én hajthatatlan vagyok, illetve jól kivárok, bár ebben a kivárásban félszegségem is benne foglaltatik, meg a számban egyre csak termelődő méz, amit most semelyikükre sem csorgatom rá, hogy rossz legyen nekik, illetve hogy jó ne legyen, mert nem mindegy, hogy pozitív vagy negatív haragot táplálok a nők iránt, mert mindegyik mást kíván, mert mindegyik máshogy lélegzik, és más testtartással fordít nekem hátat. múlt szombaton határoztam úgy, hogy egyikükkel szemben túlságosan elfogult vagyok, esetleges döntésemmel komoly korlátokat döntenék le, ami nekem nem lenne jó. lenyűgöz, persze, hogy lenyűgöz, másképp nem lenne itt (és itt el-elmosódva), intellektusa elbájoló, ujja finoman fúródik be a bőrömbe, ám éppen amikor beteljesülne valami, véget vetek - szomorúan, keserűen, és tudom, elszalasztottam egy csábosan felkínálkozó lehetőséget. nem telt el sok idő, és keresztülhúzva mindenféle konvenciót és hagyományt, leintettem másikukat is, illetve talán diszkvalifikáltam, vagy nem is tudom, mit mondjak. erre most nem is fecsérelném a kusza betűszörnyetegeket, hiszen vér csöppen a lapra minduntalan a sebből, mit okozott. harmadikuk eltávozott egy arra kószáló profán főistennel, utánuk sem tudtam szólni, hogy "ügyesen, okosan", eltűntek a ködben, majd a kontúrok is felszívódtak.
B)
rosszul vagyok. izzadok, és lüktet az agyam. egy pók mászik a karomon. talán telihold van, de nem látok ki az ablakon. az ablakomon köd ül. a fejemen meg feltehetőleg egy rossz szellem. lógássza a lábait, sarkaival a szemeimet érinti. rosszul vagyok. azt hittem, minden rendben, történt, ami történt, szar így, de mindegy, nem baj, hogy elnapoltam akármit is. aztán a dramaturgia bezavart, és óvatlanul sötét ajánlatot kaptam. nem is holni Éva, vagy kígyó, maga a sötét főkrampusznak öltözött ürdüng szorított halántékomhoz egy stukkert, mormolva, hogy igenis adjam ki kezeimből az aranyalmát, adjam neki, ő meg majd befekteti. és "befekteti" választottamat is, hiszen arról szól a játék, hogy neki választok, és nem magamnak. a legszebbet kellett kiválasztanom. óvatosan előoldalgott egy szuszogó bokor mögül. mindenhol széthullott csipkebogyó hevert. megigazította kócos haját, szemcsepp a véreres szemeknek, bőrradír a szemölcsöknek, seggberúgás a halottnak. bűnbánón mosolygott - gondolom. lehajtott fejjel közeledett. karonfogták. elvezették. hogy hová viszik, nem tudom. hogy mi lesz velem, nem tudom. mögöttem nimfák táncoltak, halk muzsikaszó hangzott. hátrafelé araszolok.
(zárlat)
most vegyük úgy, hogy tettem egy ikszet. jól is érzem magam. mindenféleképpen jobban, mint azelőtt, mint amikor az időt fordítva mérte az óra, és úgy tűnt, minden apró atomokra hullik szét, én meg a lepkeháló otthonhagyottságának birtokában csak fejem kapkodom, és ennyi. az imént fordítottam vissza az órát, már helyes kerékvágásban menetelnek a mutatók. elképeszt a nyugalom. hangosan ugatnak a kutyák, és leginkább kategorikusan fűzöm át a cérnát a tű lyukán. kimérve.
No comments:
Post a Comment