megilletődve, enyhe lelkiismeretfurdalással ébredt fel elfelejtett álmából, szemei ablakokra néztek, karjai egy-két apró rezzenéstől eltekintve mozdulatlanul pihentek, miközben a test kikászálódott, és a vetített mozdulatok megérttették vele, a reggelek cseppet sem különböznek. néhány órával később eszébe jutott a kiszuperált fagyasztóra helyezett cserepes növények látványáról, hogy a rendszerváltáskörnyéki gyógyszertárszag soha nem tudta annyira elterelni a figyelmét, hogy kisgyerekként ne nézzen végig a nyugalmat sugárzó filodendronokon, és a kancsó vizen, ami mellett ott álltak a minden reggel elmosott poharak. bárcsak rendben lenne a por, gondolta. a buszon megnézték a kabátját, a jegyellenőrök pedig még a körme alá is benéztek. úgy érezte, tekintetek szegeződnek rá, amiktől le kéne hajtania a fejét, és eldobott gyufaszálak rendjét kellene elképzelnie a kisebb szeméthegyek helyett. az ismétlésen törte a fejét megállás nélkül, húsz nap másodperceit pörgette át meg-megállva. elvonultak előtte a szereplők, mintha hadvezérként nézné végig katonái páncélzatát, amin megcsillan a napfény. csatakiáltással talán az ellenségnek rohanna, hű testőreitől védve ugyanis nincs mitől tartani, vagy legalábbis haláltól nem, csak sebesüléstől, apró pofonoktól. mintha kicserélődtek volna a jelmezek, és a halotti maszkok suspensor gyanánt lecsúsztak volna derék alá. védettség, elégedett holtak. hogy aztán az italgőz, vagy valami más vezette őt el oda, ahová talán kellett, talán nem kellett bandukolnia, nem tudta. azzal viszont tisztába került, bármennyire hangosak is a szájak, a mélyen megbúvó hangszálak az igazság töredékeit is felhasználják a nagyotmondáshoz. felvilágosították erről-arról, onnantól meg már minden ment, mint a karikacsapás. háttal ült egy tükörnek, mondhatni. talán valami ilyet álmodhatott akkor is, amikor a hosszú évszázadokkal ezelőttnek tűnő napon búsan járkált fel-alá a kelés után, bár testi kelések helyett lelki daganatok működtek benne. az ismétléseknek már pedig véget kell vetni! úgy gondolta ezt ő mindig is, hogy majd valami megmondja neki a frankót, egy ember, vagy csak egy hang, kódolva, halkan. az ordításoktól mindig is menekült egy kényelmes kis szegletbe. a szegletet fura illat járja át. ettől kap erőre.
No comments:
Post a Comment