20080227

al lado de la cerveza

soha nem fogom elfelejteni, ahogy az a lány nézett a fiúra. a fiú lehajtotta a fejét, a lány meg azért mégsem pillanthatott a fiú arca alá, melyik lány vetné alá magát ily módon akármiért is. (talán ő.) így tehát nézte őt, még ha az nem is nézett vissza. a padlót bámulta, talán mormogott valamit, lényegtelen. a lány csak nézte - kezében cigaretta füstölt, a könyök és a felkar ott pihent az asztalon - úgy, ahogyan az a nagykönyvben írva vagyon. aztán még beszélgettek is. de akkor a lány már nem nézett annyira szerelmetesen. feltehetőleg a szavakba öntötte azt, amit percekkel, félórákkal korábban még a pillantásba. nem tudom mi történt, nem hallottam őket. elég volt látni mindezt.

20080223

(sin título)

fertő. (fertőrákos.) hömpölyögnek, kézenfogva, vagy még az sincs. egy félig kivilágított ablakban azt látom, a bemondó éppen eltolja magától a mikrofont. réveteg tekintettel kibont egy szendvicset, majszol. néhány méterrel odébb, néhány lépcsővel lentebb - a mélyben - csak réveteg tekintetek araszolnak a bezáró boltok, és a hangos mulatóhelyek által megszabott keskeny, mocskos, és nyáláztatta ösvényen. ami kitörni készülne, elfojtom. itt elfojtom. valahol máshol, valaki másnak adom ki, ha nem is egyenesen arcba (sugárban), de körülírva, és persze óvatosan.

képtelen múlatni az időt. most ért haza, de már menne is. végigjárná újból ugyanazt, a megszokottat, ha rajta múlna.

20080208

conciencia (ratio ac sensus)

(1.)
Marno verseskötetét jó lassú, de mégis kimért lépésekben olvasni. jegyzetvonások nem is kellenek a füzetbe, a jelentés nem fullasztó (tárolható). nárcisszal találkozunk, mintha egy olyan könyvbe néznénk, ami tipográfiailag tart tükröt énképünk elé. az utazás közben versdarabkákba botlunk, ahogy maga nárcisz is - a versírásra reflektálva piacozik és szeli ketté a várost, mint szike a két agyféltekét összerántó lebenyeket.
(2.)
Szávay lemosta az ellenfelét - elődöntős. Kittler pedig egyszerűen zseniális. közben beficcent egy kis szimulákrum Baudrillard-tól, de hiszen még nem késő ehhez sem.
(3.)
Volt anno egy hülye vicc arról, hogy is mire jó a kulcstartó - arra, hogy az összes kulcsunkat egyszerre veszíthessük el. Most ez jutott eszembe a kontinentális internet-kontaktokról. Elég egy olló, és nyissz. Néhány országnak marad a társasjáték és a nyílt anarchia.
(4.)
Megjavítottam a mahjongg-rekordomat. ilyen legutoljára Szenteste volt, most tíz másodperccel jobb időt teljesítettem. Szávay elbukta a döntőt, Egyiptom újra megnyerte az Afrika-kupát. Néhány óra múlva visszatérek Törökbálintra - újból robot. bízom a márciusban.

20080204

dinero

az a helyzet, hogy mocsokul rákattantam roisín murphy zenéjére (a koproduktívra és a szinglikarrierista vonulatra is), két vizsga közti fellélegzés révén meg az olvasásra is. bár még nem tartok ott, hogy igazán azt küldjem, amit szeretnék, most az ideiglenes széklábfaragás is megteszi, végülis nem választottam magamnak két alkalommal sem olvashatatlan szartákolmányokat. banki ügyleteket intézgetek, meg más ügyleteket is, jót tesz a mozgás, a kacskaringózás az utcánkban, és még a szmog is feldob. szerdán feltehetőleg még egy folyóiratbemutatóra is eljutok, aztán meg meló jön, ugyanott, mint nyáron. az utóbbi napokban több lehetőség suhantott meg, no meg az időjárás is kezd kibírhatóbbá válni - jessz!