volver

már majdnem három napja, hogy magam mögött hagytam a mátrai nyaralót, de a teljes átállás (azaz az a stádium, amikor végképp elfelejtem, hogy igenis van más állapot, tudatállapot, van olyan, hogy nem basznak szét a mindennapok zűrös-bajos baromságai) még mindig nem történt meg. egy ideig valószínűleg nem is fog megtörténni, mivel gondoskodtam arról, hogy legyen min töprengenem még most is. túl sok újjal nem kecsegtetett az új felismerés, tudom, hogy az év elején, újév után másfél héttel valami elpattant, ha nem is végérvényesen. legalábbis merem remélni. ambivalens az egész, hiszen néha gyermeteg hülyeségnek tűnnek a közelmúlt eseményei, néha viszont felnagyítom őket, és rémisztőnek tűnnek a nagyítólencse alatt. hangulatfüggő. két szélsőséges hangulat között ingázom azóta is, de míg a semmit akár bármelyik pillanatban szétteríthetem, és elnyújtozhatok rajta (micsoda geci nagy képzavar!), addig karneváli pillanatokat igencsak nehezen tudok előidézni, vagyis nehezen találok ilyeneket, hogy beléjük vethessem magam. (és most, ha nem akarnék titkolózni, simán felsorolhatnám, hogy mit határoztam el saját magammal és környezetemmel szemben a jövőre vonatkozólag, de míg titkolózni is olyan jó, addig az is ott motoszkál bennem, hogy Tolsztoj kis fogadalomfüzére már a leírást követő másnap megbomlott, azaz nem is olyan jó minden szarra reflektálni egy naplólapon, vagy egy idétlen bejegyzésben.) tény, hogy megint bölcsebb lettem, és most is tíz centivel a föld felett lebegek, mint egy jógi, és szívom be a friss levegőt, miközben egy másik tájon (talán a jóemlékű terepen?) lejtőzök, hempergőzök. úgy hallottam, most hó van a Mátrában. bátyám valami bográcsozós performanszon ügyködött, miközben unokaöcsémék hógolyóztak. fasza. mi meg pont ezelőtt jöttünk vissza a tömegbe, a mocsokba. hamarosan szerintem újra ott leszek fönn, mivel vonz az a másféle állapot, tudatállapot, meg hogy éjfél körül fát kelljen hasogatnom a bágyadt lámpafényben, aztán meg bedobálnom a fadarabokat a forró cserépkályha száján át a gyomorba, dacolni minden pillanatban azzal, hogy újabb heget szerzek valamelyik végtagomra, amit aztán nem tudok eltakarítani, így heges emberként létezem tovább. bár ez csak egy nyomatékosított kép, de hogy miért, felesleges túlmagyarázni.

esto no me importa

felkelt, és úgy érezte, hogy semmihez sincs köze. üresnek érezte magát, mint egy benzintank ha üres. benézett a fák közé, megpróbálta elhúzni az ég felé törő törzsek alkotta sűrű függönyt. kémlelte az eget, de egy ellenséges vadészrepülőgép sem lépett be a megszokott légtérbe, így inkább elmajszolt néhány falatot a hajnalból megmaradt süteményekből, és a hirtelen felindulásból meghirdetett készenléti állapotot is elegyengette egy-két gombnyomással az irányítópulton. leült rajzolni. majd olvasni próbált, de a szavak - ahogyan korábban a vonalak - elvágtattak előtte, ő meg semmit nem ragadhatott meg belőlük.