a memóriám a focimeccsekkel kapcsolatban határozottan rosszul működik, de ezt a mai BL-negyeddöntőt egy ideig nem fogom elfelejteni. már csak azért sem, mert megszerettem a Liverpool-t. nem értem, miért is nem figyeltem föl rájuk előbb, hiszen kis kedvenceim egyetlen focis "intertextje" is a we'll never walk alone-hoz kapcsolódik (fearless). a mai nappal tehát ünnepélyesen livöpúl drukkernek nevezem magam, nagyobb szurkolótáborokban persze csak halkan, illetve igazodva a helyhez, az elfogyasztott alkoholmennyiséghez, illetve a szurkolók hajhosszához, ilyenekhez. más. ma a család abszintozott. jóanyámék köpni-nyelni nem tudtak, ami nyolcvanas alkoholfok esetében talán nem meglepő. tegnap viszont hosszú idő után először sikerült előcsalnom a zöld tündért a szimplás abszintozás alkalmával. és ez egy jó hír, váratlanságával meggyőzte a hangulatomat arról, hogy változnia kellene, bár az igazi tavasz még várat magára. mindenesetre a várkerületben már beindult a tavasz: turistahordák járják az oroszlánosudvart. digó napszemüvegekhez, és elhízott talján seggekhez tartozó szájakból előböffenő röhögést vernek vissza a galéria ablakai, angolok köpeteitől lesz mocskos a macskakő, japcsik fényképezőgépeinek villanásai fakítanak a falon. persze így az igazi. jobban behallatszik az olvasóterembe az egy emelettel lentebb tartott konferencia után tartott állófogadás zaja - hihetetlen, hogy kábé ötven öltönyös-kosztümös madárijesztő milyen ricsajt képes csapni. amikor cigizni menvést áttörtem rajtuk, egyet-kettőt legszívesebben seggbe rúgtam volna már, hogy kuss, vannak fönt olyanok, akik éppen vizsgára tanulnak, nyelvvizsgára gyakorolnak, ógörög szövegeket próbálnak kisilabizálni, SMS-ben szakítanak éppen, és a megfelelő szavakat keresik, vagy éppen aludni akarnak. vazze! zríni mesterrel hamarosan elkészülök, bár bosszant, hogy minden ötletemet megírta már valamelyik filosz - így nem lesz annyira motivált a pénteki referátum. más. egy dolog látni, és más dolog átélni. látva olyan egyszerű, átélve olyan bonyolult, zavaros. mondom ezt úgy, hogy most is éppen előrerohanok. akarom mondani - más értelemben meg éppen - kivárok, vagy közönyös álláspontra helyezkedem. na például erre jók a könyvtárban eltöltött méla órák, a lapozgatások, a járkálás, az óránként-másfélóránként elszívott cigi meg a szintetikus kávéförmedvény. ott fönn a napszemüvegeken megcsillanó napfényt szintetizálva látóidegemmel semmi gonosz és lélekromboló nem jut eszembe. amint hazaérek, azon agyalok, kivel hogyan mikor. persze ez csak egy vicc. itthon első dolgom az, hogy kikönyökölök a tetőablakon, belenézek a napba, és ha már nagyon szúr, ha már nagyon fáj, hogy már megint, kecsketejben fürdöm, és borba fullasztott angolnát lakmározom.
No comments:
Post a Comment