mit érezhet a lyukas zokni, amikor már tudja, a mai napon utoljára sétáltatják meg a lábak?
mit érezhet az útszéli tábla tövébe helyezett koszorú mellől elgurult mécsestartó immár rozsdás fedele, amint felfelé emeli tekintetét rám, aki éppen elhaladok mellette?
mit érezhet egy halott zseni, kinek melankóliától duzzadó képei előtt járkálnak el az ismeretlenek, fiatalok és öregek, olyanok akik még, és olyanok, akik már nem érthetik meg őt?
mit érezhet Trivulzió, aki talán utoljára lép ki egy kocsmából? lehellete grogos, tekintete vizenyős, hosszú kabátjának földet súroló lebernyegei, foszlányai vad táncot járnak a halk szellő láthatatlan utasításait követve. megáll a bejáratnál, egy pillanatra visszanéz. én még mindig ott ülök az asztalnál, és történetén merengek. hosszan bámul, szemem sarkából én is figyelem. egy eléggé kapatos vendég majdnem fellöki az ajtóban. ő nyugalommal reagálja le ezt, majd végre elindul. lassan beissza az éjszaka, ahogy szervezetem a mérget. amikor lámpaoltás előtt tíz perccel elindulok kihalt padlásszobám felé, én is megállok a küszöbön (két világ között egyensúlyozok). mérlegelek, majd visszafordulva leköpöm a légyszartól szinte már láthatatlan Ferenc József-portrét. feloldódom az éjszakában, mint vágyaimban az élet. hazaérve ledobom többnapos göncömet a székre, és valószínűleg azonnal elalszom. (éjszaka macskák nyávognak, szúnyogok csípnek, egy vakmerő pók lavírozik át a bal szemöldökömön, egy részeg férfi egy prostituálttal veszekszik, öklére száradt vércseppjeit a háziállat vizestálkájában mossa majd meg.) no de... mit szól ehhez a háziállat???
mit érezhet az útszéli tábla tövébe helyezett koszorú mellől elgurult mécsestartó immár rozsdás fedele, amint felfelé emeli tekintetét rám, aki éppen elhaladok mellette?
mit érezhet egy halott zseni, kinek melankóliától duzzadó képei előtt járkálnak el az ismeretlenek, fiatalok és öregek, olyanok akik még, és olyanok, akik már nem érthetik meg őt?
mit érezhet Trivulzió, aki talán utoljára lép ki egy kocsmából? lehellete grogos, tekintete vizenyős, hosszú kabátjának földet súroló lebernyegei, foszlányai vad táncot járnak a halk szellő láthatatlan utasításait követve. megáll a bejáratnál, egy pillanatra visszanéz. én még mindig ott ülök az asztalnál, és történetén merengek. hosszan bámul, szemem sarkából én is figyelem. egy eléggé kapatos vendég majdnem fellöki az ajtóban. ő nyugalommal reagálja le ezt, majd végre elindul. lassan beissza az éjszaka, ahogy szervezetem a mérget. amikor lámpaoltás előtt tíz perccel elindulok kihalt padlásszobám felé, én is megállok a küszöbön (két világ között egyensúlyozok). mérlegelek, majd visszafordulva leköpöm a légyszartól szinte már láthatatlan Ferenc József-portrét. feloldódom az éjszakában, mint vágyaimban az élet. hazaérve ledobom többnapos göncömet a székre, és valószínűleg azonnal elalszom. (éjszaka macskák nyávognak, szúnyogok csípnek, egy vakmerő pók lavírozik át a bal szemöldökömön, egy részeg férfi egy prostituálttal veszekszik, öklére száradt vércseppjeit a háziállat vizestálkájában mossa majd meg.) no de... mit szól ehhez a háziállat???
No comments:
Post a Comment