20080608

para las chicas soñadoras

igazából itt eredetileg megint egy 'aquí' felirat lenne egy hyperlink formájában, meg valami dalszöveg, de rájöttem, hogy az esetleges félreértelmezések miatt nem merem kitenni azt, amit szerettem volna. húszra semmiképpen nem húzok lapot - és ezt azért mondom, mert feladóként én is félreértelmeznék. talán itt jött el az a helyzet, amiről ZsV beszélt (bár olyan gyorsan beszélte el akkor, hogy itthon vissza kellett játszanom a diktafonon, és ide-oda kellett forgatnom a szólamot, hogy kihámozhassam, mire is gondolt valójában), azaz hogy az én civil életem, meg a blogra írt szövegekbe impikált életem közötti távolság egyszer csak megfagy, hogy eljönnek azok a mementók, amikről úgysem tudok írni annak tudatában, hogy nem a Nagy Ismeretlen fátylába burkolom magam itt a virtuális térben, hanem olyanként jelenek meg egyes emberek (és saját magam) számára, ahogy a mindennapok tükörképei próbálnak meggyőzni arról, hogy az vagyok, aki. azaz én. meg aztán volt már egy játszmám ugyanitt, amikor teljesen elvesztettem a lábam alól a talajt (miután ez valójában is megtörtént kicsit máshogy, kicsit mocskosabban, kicsit bénábban, több szóval, több indulattal, de ugyanannyi rejtjelezéssel, és látens félreértelmezésekkel), és inkább kiiktattam bizonyos szektorokat. szóval ez most valami komoly bejegyzés akart lenni, de valóságalapja - mondanom sem kell - nincsen. parafrazálhatnék is: "Ez a bejegyzés merő irodalom. A szereplők, a nevek, a helyszínek és az események és a szavak meg az ékezetek meg amiket írás közben gondolok suttyomban vagy a szerző képzeletének szülöttei, vagy nem, vagy a kitalált történet fordulataihoz igazodva jelennek meg a cselekményben, vagy éppen nem, tehát csupán a véletlen műve lehet bármely hasonlóság élő vagy elhunyt személyekhez, látező intézményekhez, nyilvánosházakhoz, verandás nyaralókhoz, utcákhoz, terekhez, megtörtént eseményekhez és valóságos helyszínekhez és színekhez."

1 comment:

macskalom said...

nos, letilthatsz a blogodról, mmint azt mondod ne olvassam és nem teszem, megértem.
de mi a hármas fedezék? :)