falta

miután befejeztem a dolgokat, és úgy döntöttem, hogy lehetne már pihenni is egyet holnap délelőttig, még megnéztem egy blogot, amit már réges-régóta nem. hiba volt, de már rájöttem, valahogy keresem is ezeket a hibákat. hiszen nem véletlenül huppannak le mellém az utolsó busz csövesei, részegei, hogy tarháljanak, cseverésszenek, vagy éppen lehányjanak (na jó, utóbbira azért még nem volt példa). amint fölszállnak a buszra, már tudom, mellém fognak lehuppanni. itt van a hiba forrása. az én-aztán-tudom-hogy-most-ez-meg-az-lesz. ezt kéne kiiktatni. mint ahogy ki kéne iktatni bizonyos webhelyek látogatását, meg talán ráférne egy jó nagy format a gépemre, miután a fájörfoksz egy olyan felhasználónevet is megörzött a frímél nyitólapon, amihez aztán már tényleg semmi közöm (a jelölőhöz tartozó entitás jól elvan, legutoljára fél éve láthattam, egy büdös szót sem szóltunk egymáshoz, de tudtam, hogy ez lesz). na igen. már megint. akkor is tudtam. egy háromlábú szék, és némi kéngőz társaságában görög jósnak is felcsaphatnék, bár én inkább a levelekből jósolást vállalom föl úgy, hogy nem is jósolok, csak jót alszom a leveleken, ha úgy adódik. szóval úgy aztán tényleg nem fogom tudni összevarrni az énképem, ha ilyen vakmerő kirándulásokat teszek a neten. kíváncsi vagyok, mikor fogok már csak röhögni az akadozott vaginamonológon, meg persze az egész kacifántos történeten. egy évet azért várok, addig nem esem pánikba, addig még 4-5 hónap. belefér. szóval a kikapcs előtt még beleolvastam egy másik szövegtérbe is, és kicsit megnyugodtam.

felicidad

az apró örömök viszik előbbre az embert. most éppen az, hogy sötétben is úgy ismerem a házat, ahol élek, hogy majdnam azonnal megtalálom a villanykapcsolót a lépcsőfordulóban, illetve a kilincset a földszinten. szerencsémre a hűtőgép világítása annak rendje és módja szerint üzemel, így csak azt kell felidéznem, hová is tettem az italt, amit most itt fogyasztok a számítógép előtt ülve, gépelve, merengve ezen-azon, hallgatva a két ventillátor halk zümmögését, meg ahogy a dohány serceg, és persze az éjszaka apró zajait, kutyák vakkantásait, ágak csörgéseit, a napszítta fapad félhalott rostjainak tülekedését, üzekedését. a teljes telítettség utáni öröm perceit élem. megpróbálom az egyikkel pótolni a másikat, ami lehetetlen. az egyik csak időleges, a másik - eddigi tapasztalataim alapján - sokkal inkább fekvő nyolcas. vagy legalábbis ennek az érzetét kelti bennem. a lehetőségek adva vannak, és kihasználásra várakoznak valahol. a döntés a kezemben, parancsomra vár a kivégzőosztag. tíz elitkatona, immár percek óta ugyanabban a pózban állnak, szorítják fegyvereiket, homlokukon izzadságcsepp gördül lefelé, de nem pislognak, amikor a sós lé a szemükhöz ér. várnak. az elítélt már régen eloldalgott, a katonáknak csupán az én vezényszavam jelenti az alig látható cérnaszálat az élet és a halál közt. de aztán én is odébbállok, felállok a rendezői székből, pihenőt hirdetek. rögtön jönnek a sminkesek, a sztár pedig bevonul a konténerbe egy lánnyal, akit az imént csípett fel a rajongók közül. megörjít a sivítózás. nyugalmat akarok. de persze telhetetlen sem akarok lenni, nincs okom panaszra. elborzaszt ez az időtlenség. arra várok, hogy beinduljon egy-két héten belül a pörgés, és a ritmus (és jajj, egy újabb áthallás, de nem tagadom, ezt is elloptam, igen, "fontos a ritmus"). kitaláltam, hogy eljárok úszni, meg futni, de ehhez is az kell, hogy átessek végre a feladatokon, illetve megoldjam őket, lemenjen ez a szeptember eleji konf, meg hogy egyáltalán megírjam rá a szöveget. szépen elterveztem, hogy minden egyes sportos napon cigi és koffein nélkül indítok (már rossz), majd leúszva sok-sok hosszt, túrós buktát és egyéb nyalánkságokat (pl. rostos gyümölcslevet) betolva mászom tovább valamerre, például könyvtárba. vagy egy kocsmába, de hát ezzel negálnám a fáradozást. nem is tudom. persze tudom, hogy miért kiáltanék állandóan, ha lehetne azt. tudom, hogy mi hiányzik - hogy ilyen szentimentálisan fejezzem ki magam. de a szentimentalizmuson van a hangsúly, bár nem erre akarnám helyezni. igen. ezt akkor most le is tudtam, köszönöm, oké, csüssz.
nyitok inkább egy új bekezdést, úgysem látom, mit csinálok. nem tudok vakon gépelni, így a hibelehetőségek lehetséges forrása igencsak táplálja a vélekedést: összevissza írkálok-firkálok. próbálok megragadni valamit, amit lehetetlen megragadni. írásjelekbe önteni a pillanatot, vagy farigcsálni az ékezeteket és a mondatzáró írásjeleket. minden kifuttatható egy végpontra: ténykedésem közepette is várok. és szemlélődöm. nézelődöm a villamoson és a buszon, felpillantok a könyvből minden megállónál vagy elemelem a tekinetetm az ablaktól, ha valaki elvonul mellettem. most már kíváncsi vagyok az emberekre, régen féltem tőlük. gimnazistaként egy kész golgota volt följönni a föld alól a mozgólépcsőn a város legmélyebb állomásáról, manapság keresem a pillantásokat. és nevetek. ez a legfontosabb, azt hiszem. legyek bármilyen szar alak, amikor kilépek az ajtón, és legyek bármennyire koki a tömegközlekedés performanszának félig tudatos és beleértett résztvevőjeként, az emberek figyelemmel tartása mosolyt csal az arcomra. teljesen nyugodt szívvel megnézem egy tizenhárom éves lány seggét (hiszen kiteszi a kirakatba), és odapillantok, amint korosabb, deresedő hajú egyedek smárolnak (hiszen fölvállalják). és akkor hümmögök magamban. és kicsit boldogabb lesz minden.
na, úgy látom még mindig nincs vége, ezért egy újabb ENTER, talán kéne valami zene is, de az órára pillantva látom, hogy hamarosan vége ennek a mámorító irkálásnak. holnap ugyanis megint frissnek kell lennem, bár a mai produkcióm meglehetősen kielégítő volt. megint belekezdtem ebbe-abba, haladtam, e-maileztem, olvastam, okultam. okkultan. még filmet is néztem este, ráadásul szellemtörténetet, a sátán kutyáját a szőr artúr konan dojl tolmácsolásában. ilyen volt a mai nap, de a lényeg nem ebben állt. a lényeg az, hogy amint a cím mondja: boldogság. az eszményi állapot, legyen az mesterségen úton előidézett vagy természetes dolgoknak betudható. ez van. ez most van. és remélem kitart.

(*_*) www (-_-)

az orosz medve felébredt ötvenéves téli álmából: Zenit - Manchester United 2:1 Monacóban. BL- idénnyító meccsnek is fantasztikus volt, meg úgy egyáltalán. jó volt ejtőzni Arsavin cselei és Scholes kiállítása (juhéjjj!) közben, hiszen sok sört magamba döntöttem, ezzel alibizve, hogy ne kelljen hajnalban névjegyek adatait begépelnem a rendszerbe, vagy jegyzőkönyvet írnom, így most elteszem magamat holnapra, hogy friss legyek és lelkes. és itt van egy esti elalvós zene is (mindezt azért, mert amikor jó néhány nappal ezelőtt kiosztottam ismerőseim között több millió karma pontot, illetve egyiküktől inkább levontam, ez utóbbi ezt az egész aktust egy közös ismerősünkre terelte, így ezzel a számmal dialektikusan azt bizonygatnám, hogy á dehogy, én aztán ártatlan vagyok, mint a ma született járvány) - szöveget ezúttal azért mégsem, aki nem tudja közben végigdúdolni legalább a refrént, attól rögtön le is vonok rengeteg karma pontot :)
- hogy árnyaljam az előbbieket: szóval én tisztában vagyok azzal, hogy kilenc gazdag hónap nem múlik el nyomtalanul, és hogy át-átszüremlenek az emlékek és beidegződések a beszédaktusokban, de talán nem kéne ezt az orrom alá dörgölni. mert ezt nem komálom. és kristeva egyébként is megmondta. meg aztán hogy tudálékos legyek, de nagyon, a Saját megismeréséhez vezető út megjárásához elsősorban a Másikat kell megismerni. vagy mi... -><-

*_-

"tomorrow is near, tomorrow is here" - ezért még gyorsan, amíg még lehet, teret nyitok a gondolatoknak. az utolsó összetegeződés a házban például, újabb jel ez az emberszámba-vétel arra, hogy a crossover megtörtént - cseppet sem váratlanul. az utolsó mérési napon (egy hétig szünetelés) még utoljára megnézhettem a lányt magamnak, mielőtt elkerekezett volna. még kondenz csík sem volt. aztán egyszer felbukkant, mint egy jelenés, már ha ő volt egyáltalán, lehet, hogy megtréfáltak az égiek. aztán ahogy jött, el is oszlott a látomás. aztán itthon a napokban megszokott rituálék sora, kiegészülve egy focimeccsel, amit harmincöt percig bírtam. nehéz három nap vár rám, írnom kéne, dolgoznom kéne. no meg a jegyzőkönyvek. no igen. kicsit besűrűsödött a nyár vége.

*...O

elhajlott védiérintkezőjű, falból kilógó dugaljak, hiányzó kötésdoboztetők, fénycsőarmatúrák, szétszedett villámhárítók, nyári szünetből visszatérő tanárok, találkozások, szólamok, összehúzódó szemöldökök, repedező bőr, görög tengerparton lebarnult bőr, piros topánok, kapcsolótér, a büfé, ahová nem jutunk be, segítőkész takarítónők, bociszemű takarítőnők sortban, melltartóban, melltartó nélkül, miután rákospalotai turisztikai információk, "ott az Opál utca, itt meg ez meg az", később "adjál egy csavarhúzót", "lemértük már a folyosói armatúrát az osztályteremből?", aztán pácolódás a kocsiban, lassú hazajövetel, elkapott pillantások, fantasy and imagination, i mean... the difference between them, depeche mode, verve remixed (god bless ella fitzgerald), bágyadtság, bealvás a buszon.
az érintésvédelmi felülvizsgálat jegyzőkönyve hasonló hangulatban készül. a CTRL+C és a CTRL+V áldásos tevékenysége a nyolcszázadik mérőpontnál. a takarítőnő képe, aki emlékeztet első barátnőmre. valami furcsa érzés. mintha a Késmárk utcában járnék 1999 nyarán - Julius Meinl, és a meszticek. rengeteg tennivaló itthon. elolvastam a januári bejegyzéseket - visszatekintve, a well-suffering esete. akárcsak most. akárcsak ma. akarcsák ebben a soha meg nem fogható pillanatban. holnap pedig élesedek, úgy láttam az adminban. a fejhallgatóm teljesen leamortizálódott. újabb tétel.

O_o

a 'szoktatom szívemet a csendhez' feliratú attitűddel nem lenne semmi baj, ha nem pont most hívnának fel azzal, hogy menjek le gólyatáborba, ha nem pont most kéne újból az érintésvédelmi felülvizsgálatok írnoki szerepét betöltenem egy negyven fokra felforrósódott rákospalotai gimnáziumban, ha nem pont most lenne sok dolgom, ám ezeket folyton tologatva nem pont most kattannék rá úgy bizonyos számítógépes örömökre, mint 15 évvel ezelőtt.
mert egyébként ténylek szoktatom szívemet a csendhez, és majdnem minden úgy is történik, mint a versben, legalábbis a vers ezt követő gondolatában: állandóan végigpörgetni az agyamban az elmúlt idők hülyeségeit, ezt az eddig marha kiábrándító évet, minden sötét mozzanatával együtt. és most mindezt csak fokozza a kánikula, amit egyre inkább nem bírok. bezombulok a melegtől - a szobámban nyitott ablak mellett van napközben kb. 30 fok, azért csak ennyi, mert éjszaka lehűlik a levegő kicsit, az ablak meg akkor is nyitva.
kár lenne félremagyarázni, az idegesít, hogy bizonyos pillanatokban vagy a macskát simogatom, aki valami túlvilági ötlettől vezérelve mászik rá a sötétben az ágyamra, és dörgölőzik az ágy mellett sorakozó könyvek sarkainak, vagy másik esetben a gépet nyüstölöm, mindezt azért, mert blokkol a csend, és ez a fájó nyugalom. pont most nem nyugodtnak kéne lennem, de látom, majd akkor érem el a kívánt állapotot, ha majd a fagyos télben már senkinek sem lesz kedve mást csinálni, mint hazatérve bebújni a meleg takaró alá, és elrebegni valami imafélét, hogy jöjjön már a jó idő, meg ilyenek.
ma találkoztam Trivulzióval, aki éppen azzal bizonyult kimondhatatlanul fárasztónak, hogy azt ecsetelte, képtelen mostanság szemezni. mert - mint elmondta - ezzel ha volt is baja a régi időkben, mégsem volt - ahogy fogalmazott - ennyire csüggeteg a helyzet. állítólag a mai nap folyamán egy rákospalotai vedelés után kissé csoffatag hangulatban - amit csak fokozott a neogót-szocigót templom látványa a kihalt kerület panelnegyedének bejáratánál - egy lányra lett figyelmes, és hát ahogyan szokta, kicsit félénk pillantásokkal próbálta belopni magát a látómezejébe. de nem, és nem. inkább a Dunát, inkább az épülő irodaházakat, inkább egy kényszeredetten himbálódzó nejlonzacskót, inkább egy gyermekét tanítgató apukát figyelt, inkább lekötötték őt bőrének mozdulatai (ahogyan az öreg és kiszáradt bőr egyre inkább összefonnyad, ráncokba tömörül, izzad és büdösödik), meg a sínpáron nyikorgó villamos hangja, meg jelen estendő borús életelemei, amik Trivulziónál ezúttal január környékén összpontosultak. a lány vissza se nézett, amikor leszállt a villamosról. no feedback. akkor találkoztam régi barátommal, miután eme esetet feldolgozandó magába döntött három korsó sört és négy vegyest az óbudai piac egyik kocsmájában. nem vigasztaltam, nem is szóltam semmi olyat, amilyet ilyenkor szokás. faképnél hagytam.
(záróakkordként szerepelne itt egy link és egy dalszöveg - Radiohead: Evertything In Its Right Place -, ha nem lenne fél egy, és ne lennék rohadt álmos. mekkora hülyeség is ezzel vigasztalódni, mármint azzal, hogy minden rendben, akkor amikor semmi sincs, most éppen csend sem. zakatol az agyam.)

*_*

zajlik az olimpija. eddig jól láthatóan magyar aranyérem nélkül, de a tököm teli a fanyalgókkal. elég csak megnézni az összesített, azaz nyári és téli olimpiai érmeket is tartalmazó éremtáblázatot, ahol úgy vagyunk első tízben, hogy a téli játékokon egy áldott aranyérmet sem szereztünk. ennyi. a sok okosmikulás nem gondol arra, hogy ez a tipikus magyar pesszimizmus esetleg kihathat a még pekingi kosztot fogyasztó sportolóinkra? a csúcs persze Schmitt Pál, a remek sportoló és tagadhatatlanul kiváló képességekkel megáldott sportdiplomata, aki viszont amióta politikai pályára (is) állt, dönti magából az ordenáré baromságokat. szerinte a kormány tehet a (!) sikertelenségről. évekkel ezelőtt nem mondtam volna, de már állítom, visszamehetne az eke szarvához krumplit duggatni.
más. svéd nagynénikém hamarosan ellátogat hozzánk. ez minden bizonnyal feldobja már a közhangulatot, amivel úgy egyébként nagy gond nincs. minden csordogál a megszokott rendben, így sziget alatt nekem sincs nagyon hiányérzetem, jól elvagyok itthon a textusokkal, és az olimpijával. mivel a napokban befejeztem a nagy focimenedzserelést, több időm is akad némileg hasznosabb dolgokra. nem is olyan régen megint volt egy találkozó a régi osztálytársakkal, ami egy taxizással ért véget, de jól alakult. keservesen berúgtam mán megint, és csak az zavart, hogy a társaságunkban lévő külhoni kislány ilyen állapotban annyira sem élvezhette angol nyelvi kompetenciámat, mint úgy egyébként. megbeszéltük, hogy talán felmehetnénk a mátrába, ahol egyébként voltak szüleim is egy hétig, én is egy hétig, bár egyedül, illetve nem egészen egyedül, de erről egy szót se, hiszen megígértem magamnak, hogy a titkot rejtő levél pecsét felnyitását a Jóistenre bízom majd a harsonák és ítéletek soha meg nem érkező napjáig. a nyár úgy alakul, ahogyan vártam: semmi felesleges mozzanat, kicsit négyszögletes mindennapok, de legalább szemernyi haladás és előrelépés. tegnap baszogatott egy kicsit a féreg ímélen, hogy nem jó úgy, ahogy csinálom, de ennyi simán belefért. egyszer úgyis megadatik majd, hogy jól picsán rúgjam.
és hogy legyen egy másabb is: aquí. egyrészt azért, mert a flaming lips válogatásán van, másrészt mert "kifejezi jelen lelki állapotomat", harmadrészt pedig akkor tartanám égőnek, ha orrba-szájba hallgatnám, de hosszú idő most akadtam rá először.

I'm not in love
So don't forget it
It's just a silly phase I'm going through
And just because
I call you up
Don't get me wrong, don't think you've got it made
I'm not in love, no no, it's because..

I like to see you
But then again
That doesn't mean you mean that much to me
So if I call you
Don't make a fuss
Don't tell your friends about the two of us
I'm not in love, no no, it's because..

I keep your picture
Upon the wall
It hides a nasty stain that's lying there
So don't you ask me
To give it back
I know you know it doesn't mean that much to me
I'm not in love, no no, it's because..

Ooh you'll wait a long time for me
Ooh you'll wait a long time
Ooh you'll wait a long time for me
Ooh you'll wait a long time

I'm not in love
So don't forget it
It's just a silly phase I'm going through
And just because I call you up
Don't get me wrong, don't think you've got it made
I'm not in love
I'm not in love