zajlik az olimpija. eddig jól láthatóan magyar aranyérem nélkül, de a tököm teli a fanyalgókkal. elég csak megnézni az összesített, azaz nyári és téli olimpiai érmeket is tartalmazó éremtáblázatot, ahol úgy vagyunk első tízben, hogy a téli játékokon egy áldott aranyérmet sem szereztünk. ennyi. a sok okosmikulás nem gondol arra, hogy ez a tipikus magyar pesszimizmus esetleg kihathat a még pekingi kosztot fogyasztó sportolóinkra? a csúcs persze Schmitt Pál, a remek sportoló és tagadhatatlanul kiváló képességekkel megáldott sportdiplomata, aki viszont amióta politikai pályára (is) állt, dönti magából az ordenáré baromságokat. szerinte a kormány tehet a (!) sikertelenségről. évekkel ezelőtt nem mondtam volna, de már állítom, visszamehetne az eke szarvához krumplit duggatni.
más. svéd nagynénikém hamarosan ellátogat hozzánk. ez minden bizonnyal feldobja már a közhangulatot, amivel úgy egyébként nagy gond nincs. minden csordogál a megszokott rendben, így sziget alatt nekem sincs nagyon hiányérzetem, jól elvagyok itthon a textusokkal, és az olimpijával. mivel a napokban befejeztem a nagy focimenedzserelést, több időm is akad némileg hasznosabb dolgokra. nem is olyan régen megint volt egy találkozó a régi osztálytársakkal, ami egy taxizással ért véget, de jól alakult. keservesen berúgtam mán megint, és csak az zavart, hogy a társaságunkban lévő külhoni kislány ilyen állapotban annyira sem élvezhette angol nyelvi kompetenciámat, mint úgy egyébként. megbeszéltük, hogy talán felmehetnénk a mátrába, ahol egyébként voltak szüleim is egy hétig, én is egy hétig, bár egyedül, illetve nem egészen egyedül, de erről egy szót se, hiszen megígértem magamnak, hogy a titkot rejtő levél pecsét felnyitását a Jóistenre bízom majd a harsonák és ítéletek soha meg nem érkező napjáig. a nyár úgy alakul, ahogyan vártam: semmi felesleges mozzanat, kicsit négyszögletes mindennapok, de legalább szemernyi haladás és előrelépés. tegnap baszogatott egy kicsit a féreg ímélen, hogy nem jó úgy, ahogy csinálom, de ennyi simán belefért. egyszer úgyis megadatik majd, hogy jól picsán rúgjam.
és hogy legyen egy másabb is: aquí. egyrészt azért, mert a flaming lips válogatásán van, másrészt mert "kifejezi jelen lelki állapotomat", harmadrészt pedig akkor tartanám égőnek, ha orrba-szájba hallgatnám, de hosszú idő most akadtam rá először.
I'm not in love
So don't forget it
It's just a silly phase I'm going through
And just because
I call you up
Don't get me wrong, don't think you've got it made
I'm not in love, no no, it's because..
I like to see you
But then again
That doesn't mean you mean that much to me
So if I call you
Don't make a fuss
Don't tell your friends about the two of us
I'm not in love, no no, it's because..
I keep your picture
Upon the wall
It hides a nasty stain that's lying there
So don't you ask me
To give it back
I know you know it doesn't mean that much to me
I'm not in love, no no, it's because..
Ooh you'll wait a long time for me
Ooh you'll wait a long time

And just because I call you up

No comments:
Post a Comment