20080908

+_-

a mai nap egy kedves szarrá-ázással indult a régi fóti úton, amiről eddig azt sem tudtam, hun van. már tudom. egy oviban folytatódott az érintésvédelmi kaland egy áramvédő kapcsolóval, és egy nevetségesen rövid jegyzőkönyvvel. tele volt poronttyal a hely, így nem is nagyon tököltünk a méricskéléssel, ami rosszabb, én sem tököltem itthon a jegyzőkönyvvel. inkább aludtam, és mikor felkeltem, azt következtethettem vissza (néhány szokásosan vészterhes álomfoszlány mellett), hogy elaludtam a nyakam. leszambáztam egy kávéért, és komolyan mondom, gőzöm nincs, mit csináltam egészen idáig. hosszú perceket töltöttem azzal, hogy kisilabizáljam, mi is lenne jobb, elmenni a következő szerkesztőségire, vagy nem. a mérleg egyik oldalán egy focimeccs, és egy kellemes lerészegedés, a másik oldalon a legüdítőbb társaság, és feltehetőleg egy bebaszás. a probléma persze az üdítő társaságban rejlik... előre látom, ahogy - szokás szerint - egyre lejjebb süppedek, egyre inkább nehezemre esik elindulni akármerre is, miközben hallgatom a... nem is, miközben hallgatok. végülis semmi károm nem származik abból, hogy kihagyom. könyv akad itthon is, feladat még inkább.

No comments: