a szerkit kihagytam, és ezzel a lendülettel még az időközben megképződött esti berúgási potenciált is sárbatiportam, azaz írtam egy esemest a volt munkatársamnak, hogy mégsem tartok velük. sajnáltam. ehelyett D.-vel elmentünk G.-hez, és meccset néztünk, és békási mojítót iddogálva beszélgettünk hajnalig, majd indultunk el, hogy aztán D.-vel a liftben arra a következtetésre jussunk, hogy akár vissza is mehetnénk, így folytatódott a félspontán tivornya, elfogytak a sörök és a jégerek, megcsappant a rumadag, az egyik gazdija fölött siránkozó-morgó busset pedig bealudt a lábaink alatt. az óbudai buszállomás éjjel-nappal nyitva tartó étkezdéjében vettem egy hamburgart, ami nem volt jó, ellenben nagyon jól esett, és buszom új megállójához átbattyogva leültem a sofőrpihenő-kasznit övező kis füves rész sarkára, tekertem egy cigit, és egyre álmosabban figyeltem, amint egy-két ember felszáll az időközben begördülő első buszra.
a lányra vártam, és ha megérkezett volna, akkor úgy gondolom, megnyugvás töltött volna el, és az életöröm szikrái. de nem jött. persze nem volt rá semmi esély, így legalább semmiféle negatív tapasztalatból származó meglepetés vagy fless sem rontotta tovább a kedélyállapotomat. egyszerűen csak jó lett volna később otthon nem csak úgy bedőlni az ágyba, és két másodperc után máris aludni, hanem egy lassan eltűnő emlékkép hatása alatt róni a mesterséges mennyország jól ismert köreit a mindennapos delírium megérkezte/beállta előtt. de nem így történt, így tehát azonnal elaludhattam, és dél körül keltem, és akkor ettem, meg kávéztam, aztán idáig még több részletben ettem, és megnéztem, ahogy online menedzselt kosárcsapatom bejut a kupa legjobb 64 csapata közé egy rendkívül izgalmas meccsen. az örömteli események eddig tartottak, már ha nem számítom a Centauri-olvasásból eredeztethető örömbuborékokat, amik csak szálltak és szálltak, és csak soká pukkantak szét valahol a sarokba szövődött nem látható pókháló-foszlányok miatt, vagy a légnyomás miatt, vagy a termodinamika kitudjahányadik tétele miatt. ott tartok, hogy nem tartok sehol.
mindenesetre a pörgés beindul jövő héten egy-két méricskéléssel tarkítva, gondolom, majd visszatérnek a hónapok óta nem látott barátok és évfolyamtársak, talán néhány új arc. talán nem.
a lányra vártam, és ha megérkezett volna, akkor úgy gondolom, megnyugvás töltött volna el, és az életöröm szikrái. de nem jött. persze nem volt rá semmi esély, így legalább semmiféle negatív tapasztalatból származó meglepetés vagy fless sem rontotta tovább a kedélyállapotomat. egyszerűen csak jó lett volna később otthon nem csak úgy bedőlni az ágyba, és két másodperc után máris aludni, hanem egy lassan eltűnő emlékkép hatása alatt róni a mesterséges mennyország jól ismert köreit a mindennapos delírium megérkezte/beállta előtt. de nem így történt, így tehát azonnal elaludhattam, és dél körül keltem, és akkor ettem, meg kávéztam, aztán idáig még több részletben ettem, és megnéztem, ahogy online menedzselt kosárcsapatom bejut a kupa legjobb 64 csapata közé egy rendkívül izgalmas meccsen. az örömteli események eddig tartottak, már ha nem számítom a Centauri-olvasásból eredeztethető örömbuborékokat, amik csak szálltak és szálltak, és csak soká pukkantak szét valahol a sarokba szövődött nem látható pókháló-foszlányok miatt, vagy a légnyomás miatt, vagy a termodinamika kitudjahányadik tétele miatt. ott tartok, hogy nem tartok sehol.
mindenesetre a pörgés beindul jövő héten egy-két méricskéléssel tarkítva, gondolom, majd visszatérnek a hónapok óta nem látott barátok és évfolyamtársak, talán néhány új arc. talán nem.
No comments:
Post a Comment