még egy utolsó pillantás a levelesládára lefekvés előtt, majd csodálkozás, hiszen délután már töröltem egy Pink Floyd-hírlevelet, és most újra egy, reflexből katt, de aztán vissza a kukába, és újabb csodálkozás, ez egy napon belül a második hírlevél. az ok a hirtelen halálhír. a PF alapítói közül Syd után Richard Wright, a mindig szótlan billentyűs is megváltotta a jegyet, messzire el a földi siralomvölgyből. szenzációs zenész volt, mint a társai bár soha nem volt rá jellemző a reflektált brillírozás, a színfalak mögött végezte a dolgát, és nyilatkozott, ha kellett, bár a Pompeii koncertfilm alapján az a gyanúm, Davidéknek úgy kellett győzködniük, hogy 'c'mon Rick', mondjad már meg te is! az Ummagummán ő ezzel vette ki a részét. szólókarrierje nem sikerült valami frappánsan, de vitathatatlanul köze volt a PF-jelenséghez. amikor David Royal Albert Hall-beli koncertjén megjelent, mint 'featuring', már nagyon rosszul nézett ki. anno gyanakodtunk erre-arra, de legalábbis a híradások szerint a rák vitte el.
úgy látszik, ez az egész csak megerősíti az egész napon áthúzodó nosztalgikus ábrándozást. azon tanakodtam, mi köt annyira azokhoz a helyekhez, ahol az érintésvédelmi trip kapcsán megfordultunk. talán a munka emléke? vagy a látszólagos felhőtlenségé? a mai is ilyen volt: a rákospalotai szociális foglalkoztató közmunkára ítéltetett arcokkal, értelmi fogyatékosokkal, nyugdíjasokkal, fóliázógépekkel, és esővel. na a közmunkára ítélt faszi éppen nem volt semmi. valahogy szóba elegyedtünk, cigiztünk. az ég tudja mit követett el, nem is érdekel, barátságos volt. bár a nyúzott alkesz arc, a lófarok, és a kereszt alakú heg az orrnyergén nem volt éppen bizalomgerjesztő. egy újabb elbaszott indián ebben az átkozott skanzenben. hamar végeztünk, holnap folytatjuk, itthon döglés, kiütéses Fradi-győzelem a Szolnok ellen, óvatos bizakodás, azóta meg a már említett incidens - és ami azóta jött. most talán még belefér egy félórányi Szilágyi-olvasgatás is. zseniális ez a fazon! hogy nem hallottam róla 25 évig? jeélenleg sokkal nagyobb nyelvzseninek tartom, mint EP-t, a sztorik pedig Bodort és Krasznahorkait karcolgatják. elég erősen. a Hollóidő sokáig egy rébusz volt, de így belemelegedve, közel kétszáz oldal után hálás lehetek Gének, hogy kölcsönadta. mert ugye Szilágyit eddig csak kölcsönkönyvekből olvashattam. hogy lecsapjam a félmagas adogatást, azt is mondhatnám, várom már, hogy az a kurva kút megteljen kővel, aztán vihetnek is, ha akarnak...
úgy látszik, ez az egész csak megerősíti az egész napon áthúzodó nosztalgikus ábrándozást. azon tanakodtam, mi köt annyira azokhoz a helyekhez, ahol az érintésvédelmi trip kapcsán megfordultunk. talán a munka emléke? vagy a látszólagos felhőtlenségé? a mai is ilyen volt: a rákospalotai szociális foglalkoztató közmunkára ítéltetett arcokkal, értelmi fogyatékosokkal, nyugdíjasokkal, fóliázógépekkel, és esővel. na a közmunkára ítélt faszi éppen nem volt semmi. valahogy szóba elegyedtünk, cigiztünk. az ég tudja mit követett el, nem is érdekel, barátságos volt. bár a nyúzott alkesz arc, a lófarok, és a kereszt alakú heg az orrnyergén nem volt éppen bizalomgerjesztő. egy újabb elbaszott indián ebben az átkozott skanzenben. hamar végeztünk, holnap folytatjuk, itthon döglés, kiütéses Fradi-győzelem a Szolnok ellen, óvatos bizakodás, azóta meg a már említett incidens - és ami azóta jött. most talán még belefér egy félórányi Szilágyi-olvasgatás is. zseniális ez a fazon! hogy nem hallottam róla 25 évig? jeélenleg sokkal nagyobb nyelvzseninek tartom, mint EP-t, a sztorik pedig Bodort és Krasznahorkait karcolgatják. elég erősen. a Hollóidő sokáig egy rébusz volt, de így belemelegedve, közel kétszáz oldal után hálás lehetek Gének, hogy kölcsönadta. mert ugye Szilágyit eddig csak kölcsönkönyvekből olvashattam. hogy lecsapjam a félmagas adogatást, azt is mondhatnám, várom már, hogy az a kurva kút megteljen kővel, aztán vihetnek is, ha akarnak...
No comments:
Post a Comment