20081026

la costa

sótlan volt ez a hétvége. ereszkedett a hőmérséklet, több lett a felhő, lemásztak a mosolyok az emberek arcáról. az én mosolyom is elmászott valamerre, de legalább láttam egy jó filmet vasárnap este: A partot Di Caprióval. a kis taknyos megint jól tolta, és a film is a jobbak közé kapott besorolást nálam. jó, hogy szépen ki lehetett belőle mazsolázgatni A kincses szigetet, A legyek urát, az Apokalipszis mostot, meg A szarvasvadászt, dehát melyik műalkotás maradhatna ki ebből a szórásból? és egyébként is: a főszereplő lelkesedett a vietnámi vérengzést feldolgozó filmekért, így nem is csoda, hogy ezek szüzséjéből egy-kettő beficcent a filmbe is. iskolapéldája a film annak, hogyan lehet komolyabb cselekmény, illetve különféle rogyásig ismételt hatáskeltő elemek nélkül egy fasza kis dolgot összehozni - jók voltak a színészek, szépek voltak a felvételek, és a plot kissé vérszegény zökkenései éppen annyit nyújtottak ezen a vasárnapi napon, amennyi éppen kellett most nekem. pedig a tegnapi tespedtség is elmúlt, és a múlt heti mátrai képek is szétfolytak annyira az emlékezetemben, hogy már nem okoz gondot a meglétük. kicsit olyan körbe-körbeforgás volt ma is, olvasgatással, meg agyalással, de sok kézzelfogható nem kerekedett ki belőle. egy-két sort hozzáírtam a készülő első fejezethez, de nem többet. ami a legidegesítőbb, hogy már így is három dolgot olvasok egyszerre, és úgy látom, el kell kezdenem végre a fantasztikumról is írógatni, és ez azt fogja jelenteni, hogy egy egész könyvoszlopot olvasgathatok majd rotációs rendszerben, ez pedig kimerítő tud lenni. hacsak. hacsak nem.

20081024

-_-

eddig még fel sem tűnt, hogy a kutyák vonyítása, és a sziréna hangja mennyire szépen harmonizál. fejemben már el is készült egy jó kis muzsika, már csak a dobalapot kell legyártanom, meg valami éteri női hangot keresnem, és kész is. a legfontosabb, hogy végre szerezzek egy számítógépre csatlakoztatható szintetizátort (is) - zenét akarok fabrikálni!

20081017

eins, zwei, drei...

néztem a vászonra vetített képeket. az előttem lévő sorban, tőlem balra egy-két székkel a lány újból a vállára terítette a kendőt, mint kedden. nem láttam sokat az arcából, mert a mozi új székeit úgy alakították ki, hogy a néző úgy süppedhessen el benne, mint a rosszízű emlékek. a film közepénél kiment. egy ideig még reménykedtem, hogy csak rosszul láttam, hogy ez is csak egy a mozgókép által sugallt delíriumos mementókból, de tévedtem. egy hely megürült. hézagos lett a nézőtér. hazafelé minden bizonnyal felnevettem volna, ha egy megszáradt falevél spirálmozgásnak engedve hullott volna a cipőm orrára. de csak rugdaltam a leveleket a gyér világításban. telihold volt, és a foltos égitest csak nagy ritkán bukkant elő az égig érő fák foszladozó lombkoronái közt. a fénysávok szinte már zebrát festettek a hazafelé vezető töredező aszfaltcsíkra, így nem kellett oldalról felbukkanó autóktól, dudálástól tartanom. persze még így is valami hülyeséget álmodtam.

20081012

~_~

mára leapadt a gyulladás, ki tudom nyitni a számat. négy-öt napja nem gondoltam volna, hogy valaha eljön ez is, bár holnap reggel még vár rám egy fogorvosi vizit, majd feltehetően beutalóval a kezemben egy verejtékes trip a szájsebészetre is. rendesen szedtem az antibiotikumot, fájdalomcsillapítóra nem is volt szükségem. az első gyógyszeres esti kiruccanásom alkalmával még ráparáztam arra, hogy ihatok-é alkoholt vagy sem, de aztán ittam, és nem lett semmi, aztán jegeltem is a fájó gócot, aztán el is múlt minden. örülnék neki, ha nem lenne vésés a vége, de mivel most is érzem, hogy ez az átkozott bölcsességfog kijjebb kéredzkedett, feltehetőleg kell majd vele csinálni valamit.
teljesen más. van egy ismerősöm. az ismerősöm blogot ír. nem olvasom rendszeresen, mert nem tudnám rendszeresen olvasni, és a blog íróját is csak fenntartásokkal tudom kezelni. jó kis blog ez, és vitathatatlan, hogy tők őszinte, már-már naívul őszinte, éppen olyan, mint a gazdája. jók benne a bejegyzések, csak néha kicsit fárasztóak és mesterkéltek, de egy maroknyi ember vissz-visszajár, és bőszen kommentel, ahogy ez lenni szokott. meglepődve láttam ma este, hogy a legújabb bejegyzésre közel háromszáz komment jött. belemásztam hát a szövegbe, meg a kommentekbe, és megbizonyosodtam arról, hogy ez az újabb példa arra, amikor az őszinteség felér egy öngyilkossággal. a poszt Budapest és Prága képéről szólt, illetve arról, hogy utóbbinál az előbbi sokkal szebb, csak hát a jó magyar betegség szerint szarunk az egészbe bele. az utolsó megjegyzésig minden stimmel, ebben az ismerősöm megjegyzi, hogy még nem járt Prágában. puff. ez így, ilyen formában drabális hülyeség volt. jöttek is a kommentek erre vonatkozóan, Szerző pedig látható zavarban próbált egy-két kiragadott véleményre reagálni. nem akarok állást foglalni a problémában, pedig jártam is Prágában. ha állást akarnék foglalni, kommentelnék. oda. már csak arra vagyok kíváncsi, mennyi lesz az elkövetkezendő bejegyzések kommentszáma.

20081009

dientes

két napja bejelzett az agyam, és akkor még azt hittem, a három majdnem ihatatlan fröccs miatt. azóta kiderült, hogy valószínűleg a számban zajló folyamatokra figyelmeztett a testrész, amit Woody Allen valahol a "második kedvenc testrészének" nevezett. elkezdődött fészkelődni a jobb alsó-hátsó nagyőrlőm. és piszkosul szar éjszakám volt tegnap, és lesz feltehetőleg ma is. mindenben blokkol az el-elmúló, majd teljes erejéből felzúgó fájdalom. holnap megyek el fogorvoshoz, utána meg az egyetemre - előre látom, milyen vicces lesz. az még kérdés, hogy hová küldenek majd, egyáltalán elküldenek-e valahová, mert talán pici esélyem arra is van, hogy kiderül: semmi gond, csak hát a bölcsességhez vezető út nemcsak az életben rögös, hanem a szájüregben is. azután, hogy a neten utánanéztem a bölcsességfoggal kapcsolatos sebészi eljárásoknak, éppenséggel nem vagyok optimista a fájdalommentességgel kapcsolatban. egy találkozó már ugrott, a Mátra is ugrott, és ha ez lesz napok múlva, akkor a Fassbinder-retrospektív is ugrik. azt már megsiratnám. persze legfontosabb az egészség. mindezen felül még egy dolog aggaszt: egy normális szájban négy bölcsességfogra van kapacitás. akkor most negyedúton lennék???