sótlan volt ez a hétvége. ereszkedett a hőmérséklet, több lett a felhő, lemásztak a mosolyok az emberek arcáról. az én mosolyom is elmászott valamerre, de legalább láttam egy jó filmet vasárnap este: A partot Di Caprióval. a kis taknyos megint jól tolta, és a film is a jobbak közé kapott besorolást nálam. jó, hogy szépen ki lehetett belőle mazsolázgatni A kincses szigetet, A legyek urát, az Apokalipszis mostot, meg A szarvasvadászt, dehát melyik műalkotás maradhatna ki ebből a szórásból? és egyébként is: a főszereplő lelkesedett a vietnámi vérengzést feldolgozó filmekért, így nem is csoda, hogy ezek szüzséjéből egy-kettő beficcent a filmbe is. iskolapéldája a film annak, hogyan lehet komolyabb cselekmény, illetve különféle rogyásig ismételt hatáskeltő elemek nélkül egy fasza kis dolgot összehozni - jók voltak a színészek, szépek voltak a felvételek, és a plot kissé vérszegény zökkenései éppen annyit nyújtottak ezen a vasárnapi napon, amennyi éppen kellett most nekem. pedig a tegnapi tespedtség is elmúlt, és a múlt heti mátrai képek is szétfolytak annyira az emlékezetemben, hogy már nem okoz gondot a meglétük. kicsit olyan körbe-körbeforgás volt ma is, olvasgatással, meg agyalással, de sok kézzelfogható nem kerekedett ki belőle. egy-két sort hozzáírtam a készülő első fejezethez, de nem többet. ami a legidegesítőbb, hogy már így is három dolgot olvasok egyszerre, és úgy látom, el kell kezdenem végre a fantasztikumról is írógatni, és ez azt fogja jelenteni, hogy egy egész könyvoszlopot olvasgathatok majd rotációs rendszerben, ez pedig kimerítő tud lenni. hacsak. hacsak nem.
No comments:
Post a Comment