flora está en el labirinto de la fauna

...vagy legalábbis csak szeretném. mert a kapkodás is több a semminél. mert a pátosz is jobb a közönynél. és végül mert az araszolgatás (ide-oda vezeklés) is pozitívabb színben tünteti fel a szereplőt az utólagos emlékezet hibás (műhibás) tükrében, mint az egy-helyben-dasein. kapkodás, pátosz és araszolgatás is volt ebben a keserű évben, egymásra másztak a fogalmak, lebírkozták egymást, de döntő mezőnyfölényt egyik sem tudott kialakítani a többivel szemben. jobb is volt így. az év utolsó negyedében már csak a pillanatnyi elmezavarnak volt betudható a szplíning, novemberben nem is idegesítettek annyira az éveleji hülyeségek, ráadásul ezeket a legutóbbi bejegyzésben foglaltak szerint egy tragikomikus (self-)performance el is oszlatta. úgyhogy most jól vagyok, és várom a sótlan szilvesztert, utolsóítéletestül, harsonástul, bebaszástul. nagy dolgokra nem számítok; az emberek bepunnyadtak, mindenki járja a saját útját vagy éppen a delirium tremens nonfiguratív rajzocskájához hegyezgeti most is a cerkát. nem és nem! komolyan, az is megfordult a fejemben, hogy itthon maradok, végignézek valami filmet koccintás előtt és koccintás után, aztán az újévben ébredek, és sebtiben belevetem magam a munkába, hogy a kezdeteket megnyomjam, és csak valahol a közepén fújjam ki magam, és heveredjek le valami kilométerkőre a téli puszta földutacskája közelében. persze ezt én sem gondolhattam komolyan, úgyhogy holnap talán lesz egy kis lovi, meg egy kis csevej, meg valami meglepetésszerű áhitat, ami majd tündér képében száll le elém. oké, azt látom, hogy az imént befejezett film élményétől még nem szabadultam, de ezt csakis a film (A faun labirintusa, 2006) számlájára írom. filmből most sok van. hamarosan megtelik a 'D:' partíció, de aztán legalább végig tudom nézni őket. ebben a pillanatban érkezett meg például teljes mellszélességgel egy Bunuel. mint a postás a filmjében. váratlanul, mert úgy volt, hogy van még néhány óra addig, de hát a sávszél meg a hátszél, meg az energiák. meg aztán örülök, hogy legalább egy bejegyzéssel többet írtam idén, mint tavaly, bár látható, hogy a hangulatom és az íráskedvem fordítottan (és csavarosan) arányosan viszonyulnak egymáshoz. na tessék, közben még egy film. úgy látszik, érdemes hajnalig ébren lenni. nem lesz újévi fogadalom, és semmi hasonló. örülnék, ha az utóbbi hónapok tempóját át tudnám menteni, és nem lennék szomorú, ha gyakrabban tehetnék fel húsbavágó kérdéseket. de ez talán már telhetetlenség. úgyhogy csomót kötve zavarodott id-em beszélőkéjére, (be)zárom az évet. kulcsra.

-,,,-

megint az átkozott sorsszerűség. egy év alatt marha nagyot fordult velem a világ, de az mégsem lehet véletlen, hogy pontosan egy évre egy tavalyi megismerkedés után sikerült visszalapátolgatni a szart a lóba. direkt élek a főnévi igeneves alakkal, mert senkit nem akarok vádolni, legfőképpen magamat nem. egyszerűen csak történt valami, amin egyrészt meglepődtem, másrészt örömteli volt. az más kérdés, hogy a szálak újból összeértek, így történhetett meg, hogy több múltbéli lánnyal is összetalálkoztam, és még egy szemüveg is eltűnt. és így persze bezárult a kör, diskurzustól okuláréig pedig mindenki sokat okosodott, az emberiség pedig sokasodott. eddig jól alakul a hónap, beüzemeltem a karácsonyra kapott laptopot, igaz, miután az internetet kezelő drivert nagy nehezen installálni tudtam a gépre, a régi gépem - mert megsértődött - bemondta az unalmast. most még nem tudni, hogy az alaplap ment-e szét vagy a vincsi, mindenesetre vagy az a terv hiúsul meg, hogy szüleimet végre bevezetem az internet gyönyöreibe, egyúttal elpaterolhatom a tök felesleges asztalt a szobámból, és kicserélhetem mondjuk egy könyvespolcra, vagy közel 20 gigányi zeném száll el néhány fontos dokumentummal a bináris szamhalmaz fölé-mellé (csak úgy gulyáslacisan). de telhetetetlen, na az aztán nem leszek. a kutatásommal így-úgy haladok, bár most éppen nem megy az, hogy egyszerre három-négy könyvet (ebből kettőt angolul) is olvassak. Szerb Antal elbeszélései óriási örömet okoztak, ahogy Radcliffe The Mysteries of Udolpho című regénye, amelynek nagyon az elején tartok, de már eddig is tanulságos. Kittler lejegyzőrendszerekről szóló traktátusa viszont már nem annyira lenyűgöző, igaz, ez elsősorban abból fakad, hogy marha nehéz a nyelvezete. eddig az egynyolcadán vagyok túl, és bő fél hónap múlva kéne elolvasnom. a karácsony újra kiborít, de legalább az ajándékokon nem nagyon kell törnöm a fejem, sőt annak is örülök, hogy tudom, a laptop után már nem is várhatok semmi mást - elég lesz az online rendelt 11 könyvet kicsomagolni. az egyetemen is megvolt a meglehetősen siralmas karácsonyi buli, amelyet egy kollektív töketlenkedés követett, miután sehová sem tudtunk beülni csapatostul a Szentestére készülő fene nagy budapesti forgatagban, így megcsappanva (féltársaság) egy nemdohányzó helyre sikerült leülnünk, majd hárman átpentünk az egyetemi évek egyik nevezetes ex-törzshelyére, a hörpintőbe, ahol aztán reggelig nyüstöltük a zenegépet. hazafelé megint Solymáron ébredtem a buszon, aztán délután ébredtem fel itthon, és nyüstöltem a gépet, és csoffadoztam. örülök, hogy hamarosan vége lesz ennek az egész (2008-as) rémálomnak, bár az utóbbi hetekre tényleg nem lehet panaszom. most még nem tudom, hogy ez a kezdet vége, vagy a vég kezdete, de majd bizonyára kiderül, hogy milyen tempót diktál az új év, milyen meglepetéseket tartogat, és mennyire tárulkozik ki előttem. reményregényt kéne írni.