(---II---)

3. megcsúszott a tekintetem a vállán. lassan feltápászkodott, de a melltartó csipkés pántjai lekötözték. Té barátom hatásos szövegének ezúttal tényleg nem dőltem be, láttam, hogy kőrészeg. bizonyára valami évtizedekkel ezelőtti emlékkép villant be egyre inkább szétfolyó gondolkodása közepette. szóképzése egyenes arányban állt a szétfolyással. a szétfolyás egy bűzös pocsolya felé konvergált menthetetlenül. voltaképpen sajnáltam. amikor a pincérnő kihozta neki újabb grogját, Té megpróbálta tetemre hívni a melleket. bűvölte őket véreres szemeivel, pupillái apró rezdüléseivel próbálta diktálni az ütemet, de a mellek csak nem akartak visszajelezni. ehelyett hátat fordítottak, és eltűntek a pult mögött. Té az idő megállításán próbálkozott, hogy a körülményeket tekintve semmilyen káros következmény ne adódjon abból, hogy benéz a titokzatos pult mögé. ott már kész karnevál volt. egy-két végtag ujjakba vékonyodó sziluettjét láttam csak megmozdulni, de nem értettem, mi folyik ott valójában. Té kortyolt egyet a grogból, és bizonyára belekezdett volna valami régi - már többször előidézett - anekdotába, de nem hagytam, hogy megszólaljon. lassan kibújtam a pántok közül, bár a könyörgő tekintetek sokáig megidéztek. persze már nem Tével szemben ültem a füstben, hanem egy más füstkoncentrációjú helyen, néhány kerülettel arrébb, ahol nem volt titokzatos a pult, talán nem is volt pult, már nem emlékszem. akadozva ejtettem ki a szavakat, de nem didaktikus akartam lenni, hanem részeg voltam magam is. feltámadtak az elfojtott vágyaim, de tudtam, hogy ismét képtelen leszek mozdulatokká alakítani a hangokat. ezért mozdulatlanul ültem, és egy sláger refrénjét dudorásztam. visszavágytam volna Téhez? ennyire talán én sem lehetek szerencsétlen! Té aztán persze rávette a pincérnőt, hogy zárás előtt odaüljön hozzá. a nő egész este erre várt. talán Té hírneve tette, hogy a nő olvasott a véreres szemekből, a remegő ujjakból, az asztalon hagyott piszkos ujjlenyomatokból, és az egyenesen arcába fújt cigarettafüstből. nem kellett megszólalni. nem kellett tenni semmit soha többé. a férfi megállította az időt, táncra hívta a kebleket, és azok kéjesen verték vissza a tektonikát. pazar keringő volt, vagy talán francia négyes - isten tudja.

(---I---)

2. az írás akkor a legjótékonyabb, ha a beszéd már fáj. mert bújik a bölcsességfog. vagy egyszerűen csak szájzár. lecsavarom a toll kupakját, esetleg betétet cserélek, kihegyezem a ceruzát, elindítok egy szövegszerkesztőt, vagy egyszerűen csak krikszkrakszokat karcolgatok a fába (kiskanállal vések hieroglifákat a börtönrácsba). összeszedegetem a gondolatokat. kiskosárkába. szelektálok, várok. aztán megy minden magától. az ágyamon például három párna van egymáson, a legfelsőn megszáradt nyálfoltok, ezért van mintával felfelé. a legalsó túl bolyhos, ezért nem is szeretek rajta aludni, mindig ott van a lábamnál a földön. az ágytakaróval csak akkor takarózom, ha hideg van, de ez gyakran előfordul, mivel kirohadt a szigetelés, így a nagyon hideg idő nálam a szobában is 20 fok alatti hőmérsékletet jelent, és azt nem szeretem. nyáron általában meleg van, pedig az ablakok egész álló nap nyitva. ilyenkor izzadok, és ha még egy jóféle sört is beverek, kissé megszédülök. viszont szeretem a könnyen elérhető delíriumot. nem annyira jó, mint szeretkezni, de ez egyedül ugyebár nem megoldható. szeretem, amikor leszedjük egymásról a különböző ruhadarabokat, aztán meztelenül összebújunk. nem szeretem a technozenét és a káposztás tésztát. örülök, ha a magyar fociválogatott gólt szerez, és szomorú vagyok, ha különféle programok különféle találkákat meghiúsítanak. pedig nem vagyok nagyravágyó és akaratos. inkább mindent óvatosan és csendben. neszelek mint egy macska. macskánk már öreg. néha megremeg, és indokolatlan nyervákolásba kezd hajnalban. lehet, hogy fáj valamije. intézkedni fogok, hogy szakember vessen rá egy pillantást. a macskánk az egyetlen olyan hosszú zsineg a házban, amellyel az utóbbi közel másfél évtizedet kévébe lehetne kötni. ha nem lenne, elveszteném a kontrollt időegységek felett. sokszor most sem tudom, milyen nap van. holnap péntek (hat percen belül). mindenféle feladatokat kell teljesítenem a városban. most nem a városban vagyok, tehát vár rám egy út. buszon, villamoson, metrón. és boldog leszek, mert találkozunk.

sueños

1. ki kell hámoznom a hangok orgiájából azt az éles vonyítást, ami én vagyok. ha ezt megteszem, úgy érezhetem majd magam, mint egy üres teremben, ahol csupán az elrongálódott vezetékből ki-kiszökő áramdarabkák világítják meg a kopasz falakat, és az eldobott csikkektől hangos linóleumot. egy székben ülök, és hallom, amint elvonulnak előttem az alakok. cetlit nyomnak kezembe, érvényesítem, majd visszaadom a belépőt. mindenki nagyon várja már, hogy átessen ezen az unalmas ceremónián. a vonyítás üldözte őket idáig, és most arra várnak, hogy a bálterembe beszabadulva saját hangjukat se hallhassák. pingvinek járkálnak benn itallal teli tálcákkal, a képzelőerőt maximumig fokozó lenge ruhácskákban úszkáló sellők simulnak hozzá a boldog vendégekhez. zenekar játszik a színpadon, a dobos eksztázisban. az énekes kellemes baritonja a hölgyeket egyre közelebb csalogatja a színpadhoz, a férfiak hamarosan a játékterem bejáratánál gyülekeznek. egy pillanatban minden elborul. egy hölgy elesik, minden szempár az esendőre vetül. egy pillanatra csend lesz. felhallatszik a távolból a vonyítás (kutyák, sziréna, családi perpatvar?). kint ülök a székben. a letépett jegydarabokkal törölgetem a szemem, de már nem bírom sokáig.

la Otra

a bejegyzések ideje mindig akkor jön el, ha történik valami. így kap értelmet többek között az is, hogy a semmi is valami. a semmi a leghálásabb téma, főleg ha csak az írás aktusával semmizem a misztikus, nonfiguratív kondenz csíkokká alakuló, fekete hajzuhataggal - és az egyszerűség kedvéért csak így mondom - egyéb dolgokkal felvértezett valamit. ha Té újabb nőügyeivel fáraszt, én leginkább elbujdosnék. íme egy ügyes semmizés. Té csak beszél tovább, valószínűleg fel sem tűnik neki, hogy én már otthon a paplan alól pislogok, és várom, hogy beszórjanak valami altató (ámde afrodiziákus mellékjelentésekkel is rendelkező) boszorkányszérummal. Té elé újabb és újabb emberek ülnek le, hallgatják őt egy-két ital erejéig, majd továbbállnak - a férfiak elhömbölögnek szeretőikhez, majd hazamásznak feleségeikhez, de előtte persze megsimogatják gyerekük fejét, aki éjnek évadján is FPS-gyönyörbe fojtja bele fáradó fantáziáját és ujjperceit. a Té elé ülő nőket egy pillanatra komolyan megbabonázza a sokat látott kalandor kellemes modora (a typical English Gentleman), félreérthetetlen utalásrendszere (an ordinary Renaissance Man), asztal alatti mozdulatsora és a szövegfolyamot széttördelő csóksor (A). de persze ezúttal egyikből sem lesz semmi (kurvából nem lesz szalonna) - Tének újabb nőügye van, és csak arra a Másikra koncentrál - ezúttal. ideiglenesen. csak irígykedem. 2009 úgy kezdődik, hogy mesterségesen kell lecsillapítani magam különféle médiumokkal (széttépett regénylapok, írásba fojtott bánat, hasisfüsttől mérgezett képcső). Té egy marha szerencsés ember, és valószínűleg azért, mert hallgat, ha beszélni kellene, és folyamatosan beszél, ha igazából csendben kéne maradnia. abszolút inverz működése valamiért mégis megkapó lehet. az más kérdés, hogy aztán többnyire őrületbe kergeti kiválasztott áldozatait. nem mintha tudatos viselkedés lenne ez, csak inkább kíváncsiságtól fűtött. minden Másik után gazdagodik valamivel, hogy ezt aztán beépítse az újabb építgetésbe - egyre kevesebb a hézag, egyre több pénz jut hőszigetelőre. praktikusabbak a nyílászárók, hatásosabbak a riasztóberendezések, nagyobb a terasz, fenségesebb a kilátás. no de mire? most az egyszer tehát kimásztam a takaró alól, és egy újabb réteg ruha magamra rángatása után (mivel hidegek errefelé a téli éccakák) visszamentem a kocsmába. Té ott ült az asztalnál, bal kezében cigaretta füstölt, jobb kezével egy groggal félig teli poharat markolt. előtte frissen csapolt sör. távozóban egy fiatal hölgy. fél melle kibuggyanva a szétszakított ruhából. arcán némi keserűség. Té úgy látszik elemében. gyorsan rendelek én is valamit, odaülök. nem is kell megszólalnom. "most az egyszer elhatároztam, de ugye ez már rossz, hiszen szerelemben nincs tervezés, szóval elhatároztam, hogy dacolva a múlttal, szíven döföm a csélcsap Emlékezetet, és lapozok egyet az Életkönyvben. most kivártam, most nem akartam levenni a lábáról, most nem akartam betuszkolni egy hintóba, hogy a lakásába hajtsunk. most csak hallgattam és hallgattattam. szavaink kapaszkodtak egymásba, nem testrészeink. úgy láttam, élvezi, és talán őt is izgatja ez a játék. aztán megtörtént. és elvesztettem. de miért nem iszol?" kortyoltam egyet az italomból; végigmarattam a torkom. "semmiség, de hiszen tudod. mindig tovább kell tudni lépni. most jól bebaszok, aztán baszok." Té egyszerű összetett mondataira mindig az volt jellemző, hogy tőmondatok. vagyis csak tövek. olyan tövek, amiket legszívesebben beleerőszakolna valakibe. a csáberő minimális jelölőinek Té nagymestere volt. persze ehhez az kellett, hogy a nőkből se nézzen ki sokkal többet. lehajtottam az italom, és kilptem az ajtón. hazafelé rájöttem, hogy Té ezúttal egy olyan Másikkal akadhatott össze, akire nem a szentimentális tőről-metszettség, hanem inkább a vad tőmetszés lehetett jellemző. Tét egyszerűen szólva kiherélték - ennyit a visszatartott testiségről és a tabula lázáról. később azt álmodtam, hogy szarvas vagyok, és Artemisz rám talál az erdőben. szemben állunk egymással, az istennő felhúzza az íjat. tudom, hogy nincs értelme elfutnom. látom a szemeit, és meglepetésemre izgalmat vélek felfedezni bennük. ekkor meggondolja magát. megfordul. elmegy. megmaradok. felébredek. a reggeli hírekben Té hajnali ámokfutása. lassan kortyolgatom a reggeli kávét. ma valaminek történnie kell!