cuerpos sufrientes

"az egyik így, a másik úgy"
(frappáns észrevétel egy barokk prédikációgyűjteményből)

Where were you when I fell from grace
Frozen heart, an empty space
Something's changing, it's in your eyes
Please don't speak, you'll only lie
I found treasure not where I thought
Peace of mind can't be bought
Still I believe

I just hang on
Suffer well
Sometimes it's hard
It's hard to tell

An angel led me when I was blind
I said take me back, I've changed my mind
Now I believe
From the blackest room, I was torn
You called my name, our love was born
So I believe

I just hang on
Suffer well
Sometimes it's hard
It's hard to tell

I just hang on
Suffer well
Sometimes it's hard
So hard to tell

amordolor

(hat) legalábbis a fájdalom hat. lenyom, mintha legalábbis gomb vagy utolsó (ízetlen) falat. lennék. mármint én. kábé húsz perccel ezelőtt behallatszott valami zaj a főútról. a külső körből ugyanis ide még éppen elér a zaj. írásba fojtok. Dével kocsmáztunk, de csak lájtosan, öregurassan. hosszúlépések. körkapcsolás: palermo-juventus (nedved suhintott egyet, de ebből nem lett gól, cissoko betalált, a zebrák végül elvitték a három pontot), real madrid-betis (szégyenteljes hazai győzelem, casillas bénázik, de azért elismerem, hogy jó hálóőr), barca-espanyol (szomorúság, szomorúság). bánat. szóval ez van, meg fiatalok, Dé meg is jegyzi a batthyány felé visszamenet, hogy az alkeszek kilencig, aztán a bulira alapozó fiatalok kilenctől buliig. egy nagyon szétesett fazont leteremt a pultoskisasszony (enyhe jóindulattal), mert kisajátít egy hamutartót. aztán megkapjuk, pucolás késik. nem is ez a fontos. a fontos az, hogy felvegyem az előző bejegyzés zárszavát, zárfonalát, azaz hogy a fájdalom okozásának állandóan elő-előtűnő képzetét, zavarát, koholt valóságalapját. hazafelé bandukolva a fagyos-havas bekötőúton egyszerűnek, ezzel együtt elhibázottnak tűnnek a mozdulatok, a tarsolyban maradtakat persze baszhatom, most már úgyis mindegy. agymenés. éjfélkor jöttem fel a szobába, miután elmajszoltam egy majonézes kenyeret, hogy gyorsan észhez térjek, legyen energia. végigzongoráztam a leggyakrabban látogatott oldalakon, tettem egy kitérőt egy közösségi portálon, és képeket nézegettem. elkezdtem rákmozgásban haladni. megbántam azt, amit nem is olyan régen még biztosnak hittem (fel kell emelni a kezemet, hüvelykujjam és mutatóujjam közé kell fognom egy sakkfigurát, mindegy melyiket, aztán lépni, és - gondoltam zavartan - mindenképpen leütni egyet az ellenfél hadseregének tagjai közül). nem is tudnám megmondani, hogy most akkor az összes bábut felborítottam, és morcosan felkeltem az asztaltól vagy csak a vezért döntöttem fel kegyes utalásként, aztán gratulálva a győzőnek az üres motelszoba felé indultam. az üres szoba mindenesetre stimmel. valamibe kapaszkodnom kell, de nem a kapaszkodásra figyelek, hanem arra, amibe kapaszkodom. ezért óhatatlanul zuhanás lesz a vége. óvom a szükségleteket, tulságosan kesztyűs kézzel bánok velük. visszalépek egyet, és a fejemhez kapok. érzéketlen, kegyetlenül higgadt, másfelől nyugtalan önbizalomhiányos. felhasítom az almát, a héjat a dohányzacskóba ejtem, mert annyira száraz a dohány, hogy kell a vérfrissítés. minden hónapban. a dohány átázik. nem tudom könnyen szívni, de lesz valami aromája. legalább olyan, mintha háromszor drága menőbb dohányt vennék. az ismeretlenségbe burkolózni - hülyeség. ki kell buknia annak, ami a lelket nyomja, de nem késleltetve, hanem azonnal, nem máshol, csak a szájon, szavakkal megfogalmazva, egész mondatokba belefogalmazva, ha kell. a poétikai lelemények lényege, hogy eltereljük a figyelmet a főhősről. Trivulzió így szívódhat fel a ködben, a szokott testtartásban. senkit nem érdekel már. és akkor néhány szót az összefüggésről: "azt nevezzük összefüggésnek, amikor a testek testben-lélekben egymás felé konvergálnak vagy legalábbis ennek esélye fenntartható egy adott kontextusban. a nem fizikai értelemben vett mágnesesség képes felülírni és alábecsülni a természetesnek ható mozgást. a művelet megoldását továbbá az is nehezítheti, ha az egyik test kígyóként mászik el a másik mellett. ilyenkor szokás mindenféle csapdát állítani, de a csapdák nem szerezhetők be minden vegyesboltban. a csapdákat odaképzeljük. immaterializáljuk. és innentől válik halottá az ügy." mea maxima culpa. nemcsak azért, mert ma este ittam, és mert annyira megbűvölt a végállomáson álldogáló helyiérdekűvasút első kocsijának ablakából látszódó óriásreklám, de bizonyára ezek is fokozták a hangulatot. többnyire azért, mert elhamarkodott döntésekből eddig is jól álltam, de gondoltam, ezúttal nem ezt a gyüjteményt szaporítom. inkább öleléseket gyűjtenék, meg csókokat, meg ha kell hallgatást, de semmiképp nem felesleges szavakat. folytatva: pohár borokat üveglapról felemelt borospoharakból, étkeket a nem szokványos alakú tányérokból, mécseseket a tükrös oldalú kockáról, hosszú fekete hajszálakat a párnáról, ujjlenyomatokat a bőrről. de mindezeket nem nyilvántartásba, hanem csak úgy, mindenfajta feszességtől, kényszertől, kötelezettségtől mentesen. a szolgálati pisztolyomat most adtam le az irodában, egyetlen töltény árválkodik a zsebemben.

obuda

legyen mondjuk [öt]. öt előttem várakozó a rendelőintézet szájsebészetén. egy kis paletta, idegesítő körkép. legszívesebben elfeledkeznék arról, hol vagyok, mi vár rám, és ekkor megérkezik egy fiú, aki összeszorítja a fogait, de látszik, hogy folyamatosan vérzik. az anyja nevetgél. az öccse focicipőben, mackóalsóban a mobiltelefonját pörgeti a kezében. van még egy idegrángásos csaj, meg egy alkesz csöves, aki mindenhová bekopog. persze előttem megy be, hogy jól felidegesítse a dokit, aki úgy turkál a számban, mint nagyi a keltésztában. lidokain. kint havazik. fel-alá sétálgatnak az emberek. véreseket köpök. befedi a hó. a buszvezető ezúttal bemondja a megállók neveit. elhangzik, hogy 'temetőő'. a hó veri az ablakot. mellettem egy kislány, kifestett körmökkel, percenként húzgálja le a dereka alá a derekáig érő kiskabátot. jól néz ki, ellenben befagy a segge. de ő vállalja a kockázatot. a legfontosabb, hogy dögös legyen. egyébként volt osztálytársam húga. és mivel bosszantó az egyezés, nem írom le a keresztnevét. a doki azt csinálta, hogy felvágta az ínyemet, és kitisztogatta. látom, hogy a kibújó bölcsességfogamon alvadt vérréteg. amint nyelvemmel hozzáérek, kellemetlen érzés fut végig karomon, hátamon. azt mondta a doki, hogy akkor is tisztítsam le a fogat, ha a falat kell is kaparnom. pont így mondta "ha a falat kell is kaparnom". mindez még előttem tornyosul. mint feladat. kint fúj a szél. talán a hó is veri az ablakot. egy-két ember lézeng a gyárterületen, a portás el-elbóbiskol. kóbor kutyák találkoznak össze az erdőben. néhány megállóval odébb egy hajléktalan próbál meginni egy felest, de csak a sötét ablakokat, bezárt ajtót látja. előveszi táskájából a bort. a plexi alján néhány korty maradt. megissza. nem elég. soha nem elég. részeg s mindig szomjúhozik. a fogkefe sörtéi majd véresek lesznek. véreset köpök majd fogmosás után, ki tudja hány napon át. azt is mondta a doki, hogy ha újból baj lesz, ki kell kapni egy fogamat. abban az esetben jobb oldalon hátul, az ún. négyes partícióban hat fogam lesz. ezt nevezik aránytalanságnak. megértem, hogy egyesek úgy siratják meg kihúzott fogaikat, mint ha testrészüket vesztenék el. sokszor ébredtem rémülettel az álmok után, amelyekben apró darabokban hullottak ki a fogaim. sokszor megnéztem az álmoskönyvben, mit jelent ez, de mindig elfelejtettem. most is. hülyeség magyarázni az álmokat. ez is egy médium transzpozícionálásával egyenértékű kis szeleburdi tett. Krúdy szeleburdi volt, gyakran le is vágta lakásán a villanyt a korabeli ELMŰ. lila tintával álmokat magyarázott. ivott és csak magyarázott. semmi kedvem nincs fájdalmat okozni magamnak.

(---IIIoIII---)

(négyes) négyessy. szóval legyen ez egy stílusgyakorlat. edzés minden porcikának, tréning minden billentyűnek. vonyítás, majd nyüszítés. meglepetten nézte a kutyát, amint elhalad előtte, bejelöl egy villanypóznát, majd elkutyagol. felkelt. a másik irányba eredt. ott már várták. persze nem hallgatott el a beszélgetés, mikor kabátját a fogasra akasztotta, és akkor sem, amikor egy másik asztaltól hozott székkel odafurakodott cimborái közé. rágyújtott egy cigarettára, és passzív szemlélőként figyelte, amint a beszélgetés mindenki torkára csomót köt. hirtelen magára ismert. a hely falán húzódó tükörben mintha elkapta volna önnön pillantását. azon nyomban visszabújt egy fej mögé, az asztal közepe felé fordult, majd rendelt egy italt, és elnyomta a cigaretta bűzös csutkáját a nemrég kiürített nagy hamutartóban. titokban egy kört rajzolt a füsttel. senki nem vette észre a rituálét, csak azt, hogy egyre többször szólalt meg. kezdetben csak vakkantott egyet-kettőt, majd összefüggően beszélt. a hangokból szavak, a szavakból mondatok kerekedtek, és csillogó szemeket látott, meg néha elfordulva a jövő-menő vendégeket, az imbolygó pincért, plafonnak ütköző beszédfoszlányokat, ruhadarabokat, a résre nyitott ablakon beverődő esőt, sétapálcák kopogását, szirénafényt, örömtüzet. amikor már nyüszítéssé kerekedtek a kezdeti vakkantások, tudta, szünetet kell tartania. még éppen nem érezte senki bántónak, hogy olyan sokáig tartotta szóval a többieket, így időleges visszavonulása kedélyes nyugalmat, további italokat, nevetést hozott az asztalhoz. felfigyelt egy félig elsötétített asztalkára a sarokban. az asztalnál halvány lámpafényben egy nő és egy férfi arcának mozgú kontúrjait figyelhette meg. a vonalak olykor összeértek. szétváltak. összeértek. szétváltak. most biztos azt beszélik meg, hogy holnap hova menjenek, hol töltsék együtt az időt, hol mutatkozzanak karonfogva, meg hogy mi történt a nagyvilágban, sztárocskák merre hömbölögtek, a leghíresebb focicsapatok hány gólt rámoltak be ellenfeleik kapujába, hol tart a válság, merre közlekedik a 118-as villamos. tudta, hogy a pár holnap ilyenkor is felfedezhető lesz a városban. ugyanilyen leosztásban, ugyanilyen tónusban. talán boldogok lesznek, talán nem, de ez már nem az ő dolga. az ő dolga jelenleg az, hogy kifejtse véleményét az országgyűlésben elhatalmasodott célnélküli ugatásról. véleménye rossz szájízt eredményezett néhány hallgatóban. vita kerekedett, de csak egy szék repült, az is kint, hiszen az ablakon túl az látszott, hogy kisebb csődület kerekedett időközben a téren, néhányan pedig úgy gondolták, hogy mondanivalójuknak fizikai ráhatással kell érvényt adni. mikor a vendégek mindegyike visszült székébe, a pár már nem volt ott a sarki asztalnál. egy sötét ruhába öltözött ötvenes férfi foglalta el az asztalt, és amennyire a terem másik végéből látszott, éppen egy kis alakú kiadványban lapozgatott hevesen. a pár tehát megfutamodott. okok keresgélése helyett kényelmesen hátradőlt a székben, rendelt még egy italt, rágyújtott még egy cigire. aztán mindezt megismételte 34 perc múlva. addigra már kevesen maradtak. gondolta, utolsó sörét a zárás előtt negyedórával kéri majd ki. még lesz nála pénz, és még nem lesz annyira berúgva, hogy haza ne találjon a kivilágítatlan mellékutcában. elsőre megtalálja majd a helyes kulcsot a zárba, és két gyorsan elkészíthető szendvics elfogyasztása után majd aludni indul. eszébe jut majd az elmúlt nap, az apró örömök, és a valamikor talán felhasználható megfigyelések. még szólt a telefon, majdnem hatperces beszélgetést folytatott egy nimfával, aztán tényleg elaludt, és azt álmodta, hogy leveleken alszik, az égen pedig világít a telihold, elúszik egy-két felhő, és amolyan nyugalom van, mint egy rendelőintézet várótermében.