(---IIIoIII---)

(négyes) négyessy. szóval legyen ez egy stílusgyakorlat. edzés minden porcikának, tréning minden billentyűnek. vonyítás, majd nyüszítés. meglepetten nézte a kutyát, amint elhalad előtte, bejelöl egy villanypóznát, majd elkutyagol. felkelt. a másik irányba eredt. ott már várták. persze nem hallgatott el a beszélgetés, mikor kabátját a fogasra akasztotta, és akkor sem, amikor egy másik asztaltól hozott székkel odafurakodott cimborái közé. rágyújtott egy cigarettára, és passzív szemlélőként figyelte, amint a beszélgetés mindenki torkára csomót köt. hirtelen magára ismert. a hely falán húzódó tükörben mintha elkapta volna önnön pillantását. azon nyomban visszabújt egy fej mögé, az asztal közepe felé fordult, majd rendelt egy italt, és elnyomta a cigaretta bűzös csutkáját a nemrég kiürített nagy hamutartóban. titokban egy kört rajzolt a füsttel. senki nem vette észre a rituálét, csak azt, hogy egyre többször szólalt meg. kezdetben csak vakkantott egyet-kettőt, majd összefüggően beszélt. a hangokból szavak, a szavakból mondatok kerekedtek, és csillogó szemeket látott, meg néha elfordulva a jövő-menő vendégeket, az imbolygó pincért, plafonnak ütköző beszédfoszlányokat, ruhadarabokat, a résre nyitott ablakon beverődő esőt, sétapálcák kopogását, szirénafényt, örömtüzet. amikor már nyüszítéssé kerekedtek a kezdeti vakkantások, tudta, szünetet kell tartania. még éppen nem érezte senki bántónak, hogy olyan sokáig tartotta szóval a többieket, így időleges visszavonulása kedélyes nyugalmat, további italokat, nevetést hozott az asztalhoz. felfigyelt egy félig elsötétített asztalkára a sarokban. az asztalnál halvány lámpafényben egy nő és egy férfi arcának mozgú kontúrjait figyelhette meg. a vonalak olykor összeértek. szétváltak. összeértek. szétváltak. most biztos azt beszélik meg, hogy holnap hova menjenek, hol töltsék együtt az időt, hol mutatkozzanak karonfogva, meg hogy mi történt a nagyvilágban, sztárocskák merre hömbölögtek, a leghíresebb focicsapatok hány gólt rámoltak be ellenfeleik kapujába, hol tart a válság, merre közlekedik a 118-as villamos. tudta, hogy a pár holnap ilyenkor is felfedezhető lesz a városban. ugyanilyen leosztásban, ugyanilyen tónusban. talán boldogok lesznek, talán nem, de ez már nem az ő dolga. az ő dolga jelenleg az, hogy kifejtse véleményét az országgyűlésben elhatalmasodott célnélküli ugatásról. véleménye rossz szájízt eredményezett néhány hallgatóban. vita kerekedett, de csak egy szék repült, az is kint, hiszen az ablakon túl az látszott, hogy kisebb csődület kerekedett időközben a téren, néhányan pedig úgy gondolták, hogy mondanivalójuknak fizikai ráhatással kell érvényt adni. mikor a vendégek mindegyike visszült székébe, a pár már nem volt ott a sarki asztalnál. egy sötét ruhába öltözött ötvenes férfi foglalta el az asztalt, és amennyire a terem másik végéből látszott, éppen egy kis alakú kiadványban lapozgatott hevesen. a pár tehát megfutamodott. okok keresgélése helyett kényelmesen hátradőlt a székben, rendelt még egy italt, rágyújtott még egy cigire. aztán mindezt megismételte 34 perc múlva. addigra már kevesen maradtak. gondolta, utolsó sörét a zárás előtt negyedórával kéri majd ki. még lesz nála pénz, és még nem lesz annyira berúgva, hogy haza ne találjon a kivilágítatlan mellékutcában. elsőre megtalálja majd a helyes kulcsot a zárba, és két gyorsan elkészíthető szendvics elfogyasztása után majd aludni indul. eszébe jut majd az elmúlt nap, az apró örömök, és a valamikor talán felhasználható megfigyelések. még szólt a telefon, majdnem hatperces beszélgetést folytatott egy nimfával, aztán tényleg elaludt, és azt álmodta, hogy leveleken alszik, az égen pedig világít a telihold, elúszik egy-két felhő, és amolyan nyugalom van, mint egy rendelőintézet várótermében.