- -- --(((-_-)

ez most amolyan (emlékeztető) lesz, hogy legközelebbi alkalommal, amikor erre tévedek, lássam, mit is kellene bővebben kifejtenem, igazodva az utóbbi napok ingereihez, élményeihez. például egy bejegyzés vár a kierkegaard-blogomon (nem is számítva az olvasónaplót, jaj!), mivel a hermeneutikával kapcsolatos gyötrelmek és örömök olvasásakor belefutottam (de tényleg így, szóval nagy sebességgel, váratlanul, stb.) egy bizonyos Caputo nevű emberkébe, aki a múlt század végén kipattintotta agyából a radikális hermeneutikát teljes fegyverzetben, páncélvetővel a vállán. tette mindezt kedves dánom felhasználásával, és pont Az ismétlés kapcsán, így amíg a könyvet valahogy be nem szerzem és el nem olvasom (úgy tűnik, ez komolyan szándékomban áll - talán MTA?), legalább egy közepes hosszúságú megjegyzést megérdemel a csóka. ez tehát az egyik. a másik az, hogy újra felfedeztem egyik kedvenc bandám (ők is meglehetősen szélsőséges helyet foglalnak el zenei palettámon, nevezetesen psychotrance a műfajuk - és ez nem teknő!), az Orbitalt. a banda időközben feloszlott, de tartottak egy búcsúbulit 2004-ben Glastonburyben, kidobtak egy kétCD-s válogatást róla, amin ráadásul egy-két számra ráismertem. lényeg a lényeg, hogy ők egy testvérpár, és miután elváltak útjaik, szólókarrierbe kezdtek. mindketten összeraktak egy-egy lemezt, és ezekből látható a két tesó eltérő ízlése. az egyik csinált egy meglehetősen beteg, de igényes, effektekkel és hangokkal széttrancsírozott albumot, a másik pedig egy lírai, a klasszikus vonulatot és gyönyörű énekhangot sem nélkülöző válogatást. mindkettő szenzációs, hallgatom is rendesen őket. kábé ennyi. ízelítőként egy Orbital-sláger. (és érdekes lesz megnézni legközelebb, már ha lesz legközelebb, hogyan is fest ez a zene a két ellenkező pólus felől).