ebédidő. egyáltalán nem vagyok éhes. bő két órája keltem, reggelire nagymama túrós buktája, kávé, cigi. utóbbiból azóta még kettő, de ez megszokott. apám valami miatt felteszi a lemezjátszóra korai egyetemi éveim kedvenc lemezét, egy Omega-albumot. emlékszem, hogy a lemez egyik számát rengeteg alkalommal hallgattam meg, és akármilyen furcsa, tényleg erőt adott azokon a napokon, melyeken valami miatt kissé elszontyolodtam / kilátástalannak láttam a helyzetem. most, évek óta először hallgatva újra a jól ismert zenét, rájöttem, hogy ma ez már kevés nekem. kérdés, hogy annak jele-e ez, hogy valami magasabb stádiumba kerültem, ahol másfajta esztétikai élvezetekkel kell palástolnom hangulati megingásaimat vagy éppen ellenkezőleg, a helyzet azóta rosszabbodott, azaz úgy kell tekintenem megmásíthatatlan hangulatomra, mint egy mélypont felé konvergáló mozgásra (?). nehezen heverem ki a hülye (mondhatni, illetve ezt mindig mondhatni szürreális) helyzeteket, tegnap pedig beleestem egy ilyenbe. nem értem, hogy egyes emberek miért érzik feljogosítva arra magukat, hogy mindenről tudjanak. mivel nem értem őket, kérdéseiket sem tudom helyén kezelni. eljöttem és elértem az utolsó buszt.
No comments:
Post a Comment