a discmanem már odafelé elhallgat, látom, hogy az elem kiürült, nem a lemezzel vannak gondok, pedig az sem lenne meglepő, így - a kerék fölött ülve - hevesen zötykölődve nézem a jól ismert tájat és a még soha nem látott embereket. persze még nem tudom, hogy majd idefelé jövet azt kell majd hallgatnom, hogy egy szerelmespár csókkal búcsúzkodik perceken át, így nyálas aláfestőzenét kanyarintva a felüljárón elrobogó autók zaja alá, miközben egy családanya (a gyerek légtornászokat meghazudtoló módon bucskázik át székről székre, miközben nincs baleset) hangosan nyomogatja a telefonja gombjait, így tehát ez - a csókok és a gombnyomások - valami meglepő keveredését adják természetnek és technikának, miközben - mondom - már csak néha-néha robog el egy autó a felüljárón, és nem látni már a főtérről szállingózó turistákat, és a környező sportpálya biztonságos, bokorvédte betonján füvező fiatalokat, parti sincs ma a Dokkban, tehát vizelő lányok, eldurranó pezsgősüvegek, bőrbe mélyedő műköröm, herefogás sincs. ez egy ilyen nyugalmas nap lesz, ha majd visszafelé jövök, de egyelőre még csak ott tartok, hogy 60 km/h sebességgel bucskázik át a busz kátyún, rovaron, műanyagpalackon, hogy a város immár jóval forgalmasabb pontján tegye le, ahol már emberi hangot is hallani, nem csak az enyhe szélben lengedező növények hangját, ami egyébként annyira kellemes tud lenni, hogy a villamos felé haladva kicsit meg is bánom, hogy olyan könnyen magam mögött hagytam. a villamosvezető a legelső ajtó mellett ácsorog, amikor beszáll a fülkébe, látom karján felcsúszó pólója alatt a tetoválás alsó részét, valami nonfiguratív krikszkraksz. hamarosan csönget, és elindulunk. zevarban vagyok, mert a villamos hamarosan megtelik, emberek sétafikálnak el mellettem ruhámat súrolva, közepesen idegesítő kacarászás és káromkodás zaja hallatszik, bár a szavakat nem tudom rendesen kivenni. amikor leszállok, és elindulok a buszforduló mellé, eszembe jut, hogy valamikor régen vettem egy doboz cigit a sarki kistrafikban, de hogy pontosan milyet, és hogy egyáltalán milyen okból vetődtem erre, azt már nem tudtam megnyugtatóan visszakeresni agyam adatbankjából, mert máris megérkezett, akire vártam, és öt perc múlve már egy-egy ital társaságában beszélgettünk egy füstös pincehelyiségben, miközben a szomszéd asztalnál evő-ivó két férfi gyakran abbahagyta a beszélgetést, és ránk figyelhettek, mert néha hangosak voltunk a kelleténél, bár ezt ugye ki nem szarja le. nem is fontos, hogy az elkövetkezendő órákban mi történt, azt is lehet mondani, hogy az kizárólag ránk tartozik, bizonyos értelemben titkos vagy legalábbis nem publikus, nem is témája, hanem inkább a misztikus összefüggések miatt, amik láthatatlanul bár, de összekötötték a szavakat. aztán jött a záróra,a fizetés, egy rövid séta a kerületben, hátha van még nyitva tartó hely, de hát csendrendelet, meg konzervatív párt delegálta polgármester, lényeg a lényeg, nem sok jóra számíthattunk, így még gyorsan konstatálva egy valódi méreggel felérő méregdrága hely bőséges italkínálatát, mindenki ment a maga útjára. és akkor a buszvégállomáson jöt az a zajorgia, meg a hazaút a sötétben, aztán az alvás, aztán a felébredés bő nyolc órával később, kb. hét órával ezelőtt.
No comments:
Post a Comment