[egy könyvről]

Butor furcsa könyvét egy ismerősöm ajánlására vettem meg, néhány héttel ezelőtt pedig utazókönyvet kerestem, így esett választásom a kabátzsebben könnyen elhelyezhető könyvecskére. Baudelaire saját maga által lejegyzett álmáról olvashatunk elemzést, amely tulajdonképpen felöleli a francia költő egy bizonyos életszakaszának körülményeit, azaz minden olyan - apró-cseprőnek tűnő - momentumot, amely aztán segít feloldani az álommunka során eltorzított "referenciákat". A könyvből élesen kiviláglik a francia analitikus hajlam, a pszichoanalízissel megtámogatott posztstrukturalizmus, de a Különös történet nem tekinthető elemzésnek vagy esszének, ahogyan biográfiának sem. Butor ugyanúgy darabjaira szed egy Baudelaire-szöveget, mint Derrida évekkel később Az idő adományában, de amíg utóbbi - leegyszerűsítve - a rombolással építve (bevonva egyéb szövegeket is), addig Butor "csupán" transzponál, azaz érthetővé próbál tenni egy álmot, ugyanakkor többnyire egy életművön belül vizsgálódik (leszámítva Poe bizonyos szövegeit, amelyek viszont olyan hatással voltak Baudelaire-re, mint a Juventusra a bundabotrány, azaz kiábrándítólag, egyúttal úgy, mint a tisztitótűz). Röviden: Baudelaire egy önálló kötet kiadásával próbált végleg elszakadni gyámjától, a szülői felügyelettől, bebizonyítva, hogy képes megállni a saját lábán. Poe Különös történeteinek fordítása végül meghozta a várva várt sikert, viszont a helyzet cseppet sem volt annyira szimpla, mint gondolnánk. Az egzisztencia (illetve ennek hiánya) az élet több területén gátolta A romlás virágainak szerzőjét. Butor a bemásolt (álom-)szöveggel indít, majd az álom egyes momentumait kibontva (életrajzi adalékok, dokumentumok applikálása, intra- és intertextusok beékelése, stb.) járja körbe a szöveget, a vizsgálat pedig saját, Baudelaire-rel kapcsolatos viszonyáról is tudósít. Nagyon személyes ez a viszony, Butor jól ismeri a (szöveg)korpuszt, és ennek közvetítésével Poe elbeszéléseit is. Azt gondolom, olyan könyvet olvastam, amelynek olvasása kapcsán nem hat zavaróan a hosszabb-rövidebb kihagyás, x idő után is könnyű visszahelyezkedni a kontextusába. Színvonala egyenletes, és az egyetlen életrajzi momentum körbejárásával tulajdonképpen az életút nagyját megismerhetjük. Butor nem tekinthető szigorúan elméleti írónak, de ebben a könyvében jól megfér egymással teória és praxis. A Különös történet folytatható, azaz továbbgondolható - az általa felvetett (hibrid) metódus abszolút releváns (hiszen a szöveg nem köthető szigorúan egy konkrét elméleti irányzathoz), ráadásul Butor reflektál munkája hátulütőire is, a vizsgálat esetlegességére, és az olvasói hozzáértés szükségességére is. Számomra - legalábbis az "elmélet" terén - Foucault képviseli a nonplusultrát ebből a szoros közegből, de rákészülésnek azt gondolom, megteszi Butor is. (A bolondság története nem tipikus utazókönyv, sőt!, de amint lecsillapodnak a kedélyek, azaz azt olvashatok, amit valóban szeretnék, ez is sorra kerül.)

o_o

Az eső tisztító erejű. Kisöpri a bágyadt meleget, ablakomon kopog. Talán valami ritmust ad, de arra ott van az óraketyegés, a mobilcsörgés, a fazekak zöreje vagy a zene üteme. Valahogy megpróbálom bezárni az órákat egy gyufásskatulyába, de akármennyire próbálkozom, csak a perceket sikerül eldugnom - a nap egészéhez képest tulajdonképpen csak perceket alszom. Ez a néhány óra nehéz ébredést, de annál sikeresebb délutánt eredményez, már ha egy szöveg olvasásánál lehet egyáltalán sikerről beszélni. Mint egy hurok, lassan körbetekergő kötél, annyi levegőt hagy, hogy egy-két szót csak nagyon sok idő leforgása alatt rághassak meg rendesen. Vagyis... azt gondolom, valami hasonlóról szólna ez az egész.

a helyzet jelentése

Kialakult a BL-elődöntők párosítása, és mondhatom, nem is lehetnék boldogabb. Megdőlt a nyomasztó angol hegemónia, jelenleg egy olasz, egy spanyol, egy német, és egy francia csapat alkotja a Fantastic Four-t, azaz képviselve vannak a topligák, a csapatok remélhetőleg pazar meccsei mellett pedig tulajdonképpen négy zseniális edző, illetve edzőegyéniség örömeinek és különböző jellegű kifakadásainak látványa is előttünk áll még. Látszólag az Internek volt a legkönnyebb dolga, hiszen egy kőgazdag, ámde játékban a nagyokat még csak karistoló ruszki csapattal hozta őket össze a sors - Mourinho végülis harmadik csapatával is (Porto, Chelsea, Inter) bejutott a négy közé. A két csigazabáló csatájából a Lyon jött ki győztesen - nem túlságosan érdekel, hiszen a gallok labdarúgását soha nem követtem figyelemmel. A lényeg, hogy az FC Hollywood (aka Bayern München) szépen intézze el őket! A Bayern rohadt nagy meglepetésre elintézte a Vörös Ördögöket egy remek kis meccsen, a MU 7 perc után már kettővel vezetett, majd a félidő vége előtt berámolta második gólját is a Krisztiánuronáldu féregségét jócskán túllépő capueravitéz, Nani, így 3-0, ám jött Olic (3-1), majd a második félidőben egy kiállítás anglikán oldalon, München-fölény, egy rohadt nagy Robben-gól, és a német továbbjutás. Bár Lui már levezetni jött a bajorokhoz, azért még bevitte a négy közé a németeket - van Gaal az Ajax és a Barcelona után tette meg ezt. (Ó, az az Ajax!!!) Igazából említést sem érdemel, de a Barca egy laza Messi-négyessel lemosta a görény francia csikócsapatát. Így: Barca-Inter, Bayern-Lyon. Egy Barca-Bayern döntőért rimánkodom, de a németek győzelmében jelenleg biztosabb vagyok: Mourinho oda fog pörkölni a remeklő katalánoknak!
Egyébként meg befejeztem és elküldtem egy tanulmányt, most újakon töröm a fejem, újból lekaptam a polcról Martin papát (most éppen a halál és a mindennapiság viszonyát boncolgatja bőszen), meg Thienemann "archeológiáját", elküldtem egy-két recit, jelentkeztem új könyvekért, ettem becsületesen, viszont a kelleténél többet cigiztem (kellett a szóképzés-mondatfűzés-egyeztetés miatt), beengedtem és kiengedtem a macskát, ha kellett, ráadásul rendet is raktam valamennyire (hiszen "rend a lelke mindennek" - ahogyan megboldogult nagypapám mondogatta vala). Most nyugalom van, kint kezd lehűlni a levegő, de csivitelnek a madarak, és csak kevés felhő van az égen. Beindult a subba, Csertőit kirúgták, holnap megjelenik éppen aktuális kedvenc magazinom, meg találkozom régen látott arcokkal - rögtön egy osztálynyival! 10 év nagy idő, ehhez mérten pedig "kénytelen vagyok" elmenni, mulatozni, szavakat facsarni ki énmagamból, és "kénytelen leszek" elviselni a különféle diszkurzív naivitást, dühöt, meglepetést, az emberi érzések miriádját...