20100408

a helyzet jelentése

Kialakult a BL-elődöntők párosítása, és mondhatom, nem is lehetnék boldogabb. Megdőlt a nyomasztó angol hegemónia, jelenleg egy olasz, egy spanyol, egy német, és egy francia csapat alkotja a Fantastic Four-t, azaz képviselve vannak a topligák, a csapatok remélhetőleg pazar meccsei mellett pedig tulajdonképpen négy zseniális edző, illetve edzőegyéniség örömeinek és különböző jellegű kifakadásainak látványa is előttünk áll még. Látszólag az Internek volt a legkönnyebb dolga, hiszen egy kőgazdag, ámde játékban a nagyokat még csak karistoló ruszki csapattal hozta őket össze a sors - Mourinho végülis harmadik csapatával is (Porto, Chelsea, Inter) bejutott a négy közé. A két csigazabáló csatájából a Lyon jött ki győztesen - nem túlságosan érdekel, hiszen a gallok labdarúgását soha nem követtem figyelemmel. A lényeg, hogy az FC Hollywood (aka Bayern München) szépen intézze el őket! A Bayern rohadt nagy meglepetésre elintézte a Vörös Ördögöket egy remek kis meccsen, a MU 7 perc után már kettővel vezetett, majd a félidő vége előtt berámolta második gólját is a Krisztiánuronáldu féregségét jócskán túllépő capueravitéz, Nani, így 3-0, ám jött Olic (3-1), majd a második félidőben egy kiállítás anglikán oldalon, München-fölény, egy rohadt nagy Robben-gól, és a német továbbjutás. Bár Lui már levezetni jött a bajorokhoz, azért még bevitte a négy közé a németeket - van Gaal az Ajax és a Barcelona után tette meg ezt. (Ó, az az Ajax!!!) Igazából említést sem érdemel, de a Barca egy laza Messi-négyessel lemosta a görény francia csikócsapatát. Így: Barca-Inter, Bayern-Lyon. Egy Barca-Bayern döntőért rimánkodom, de a németek győzelmében jelenleg biztosabb vagyok: Mourinho oda fog pörkölni a remeklő katalánoknak!
Egyébként meg befejeztem és elküldtem egy tanulmányt, most újakon töröm a fejem, újból lekaptam a polcról Martin papát (most éppen a halál és a mindennapiság viszonyát boncolgatja bőszen), meg Thienemann "archeológiáját", elküldtem egy-két recit, jelentkeztem új könyvekért, ettem becsületesen, viszont a kelleténél többet cigiztem (kellett a szóképzés-mondatfűzés-egyeztetés miatt), beengedtem és kiengedtem a macskát, ha kellett, ráadásul rendet is raktam valamennyire (hiszen "rend a lelke mindennek" - ahogyan megboldogult nagypapám mondogatta vala). Most nyugalom van, kint kezd lehűlni a levegő, de csivitelnek a madarak, és csak kevés felhő van az égen. Beindult a subba, Csertőit kirúgták, holnap megjelenik éppen aktuális kedvenc magazinom, meg találkozom régen látott arcokkal - rögtön egy osztálynyival! 10 év nagy idő, ehhez mérten pedig "kénytelen vagyok" elmenni, mulatozni, szavakat facsarni ki énmagamból, és "kénytelen leszek" elviselni a különféle diszkurzív naivitást, dühöt, meglepetést, az emberi érzések miriádját...

No comments: