Éppen Szegeden vagyok. Elfilozofálgathatnék azon, mekkora véletlen, hogy egy ugyanolyan számítógép billentyűzetén írhatom meg ezt a posztot, mint otthon, nem beszélve arról, hogy mennyire jól érzem itt magam, mennyire "jó itt az élet" (már ha vissza akarnék kapcsolni a címre), de itt most nem ez a cél. Ez most egy spontán poszt - villámléptekkel. Történt penig, hogy könyvek olvasásába mélyedve elálmosodtam, majd penig felébredtem délután fél négykor. Mi is volt az, amit először konstatálhattam? Az, hogy fél óra múlva Meccs! Nos, miután lassacskán magamhoz tértem, és megpróbáltam felidézni az otthon hagyott vb-programfüzet egyes adatait, rájöttem, hogy ez a Szlovákia-Olaszország meccs, nos, szóval ez a meccs engem "nem hoz igazában lázba". Így hát lassan öltöztem át, amolyan "utcai ruhába", teszetosza mozdulatokkal indultam el, hiszen tudtam, az egyik legszebb magyar város egyik terén felállított kivetítő előtt az elfogyasztandó sörök dacára egyszerűen nem láthatok "izgalmas, fordulatokban gazdag összecsapást". Az olaszokat - finoman szólva - nem komálom, a szlovákokat pedig... khmm... szóval őket sem. Mikor a térre értem, láttam, egy-nullra mennek a tótok. Oké, nyugtáztam, aztán egy sörrel letelepedtem egy láthatóan a taljánoknak drukkoló sörhasú, bajszos (tipikus?) focidrukker úriember mellé.
A meccs csordogált, mint belém a sör... Nem volt semmi érdekes, az olaszok láthatólag már az asszonyra és az itáliai naplementére gondolva - Lippi maestro tanácsait látszólag eliminálva - elvagdosták a lasztit, beletörődötten sétafikáltak a dél-afrikai gyepen. Aztán jött egy második szlovák gól, és ezt követően az olaszok minden-mindegy alapon "elkezdtek focizni". Ez nem egy fociblog, és ez most nem egy "focis" bejegyzés, ezért csak címszavakban: olasz gól, olasz lesgól, szlovák gól, olasz gól, időhúzás szlovák részről, "hamvaiból fénikszmadárként újjáéledett" olasz drukker-hang (vuvuzela-zaj?), izgalmak, mintha egy akciófilm... (thriller...)
A lényeg: a vb-címvédő és a vb-újonc csapott itt most össze. Az olaszoknak elég lett volna egy iksz a továbbjutáshoz, kicsit későn ébredtek, de azután... Azt hiszem, a meccs utolsó percei a vb eddigi legizgalmasabb pillanatai voltak (csak úgy frecskelt a thrill). Az olaszok rohamoztak (és itt lehet a különbség a digók és miköztünk, magyarok között: amikor már majdnem minden elveszett, az olaszok még képesek beleadni apait-anyait, mi meg, nos mi meg legyintünk egyet, na de mindegy), a szlovákok bekkeltek, minden (aljas) trükköt bevetettek, ahogyan ezt "ilyenkor szokás". És akkor Webb, az angol rendőr, másodállásban FIFA-játékvezető lefújta a meccset. Egy olasz spíler sírva fakadt. Ebben a könnyben benne volt az életesszencia. A szlovákok nem hullajtottak örömkönnyeket, a meglepetéssel kevert boldogság felülírta náluk a könnycsatornákat elborító agyi akarat utasításait. Az olasz spílerek viszont sírtak: Lippi bement az öltözőbe, Cannavaro, a par excellence bukott hős pedig vigasztalta társát (nem hivatalos források szerint a fülébe súgta: ne égesd magad, szedd össze magad!). Pedig az olaszok mindent megpróbáltak: bő 80 perc - elnézést! - hereverés után rájöttek, "van még keresnivalójuk", és akkor akár csak a németek (upsz!), mindent bele, totális futball, vér és verejték... És akkor a lefújás. Összetört olaszok, katarzisban feredő szlovákok. A végén már az olaszoknak drukkoltam, no nem a továbbjutásért, csak hogy legalább ezt húzzák be. Annyira szimpatikus volt az az erőn túli erőlködés, az a csoda, az a hit! Akárcsak a könnyek... A vb eddigi legizgalmasabb perceit láthattam. És a legőszintébb könnyeket (ilyeneket nem ejthetett eddig senki), ezeket a könnyeket egyszerűen odafestették, ezeknek egyszerűen "volt értelmük", volt referenciájuk. "This is life..."
A meccs csordogált, mint belém a sör... Nem volt semmi érdekes, az olaszok láthatólag már az asszonyra és az itáliai naplementére gondolva - Lippi maestro tanácsait látszólag eliminálva - elvagdosták a lasztit, beletörődötten sétafikáltak a dél-afrikai gyepen. Aztán jött egy második szlovák gól, és ezt követően az olaszok minden-mindegy alapon "elkezdtek focizni". Ez nem egy fociblog, és ez most nem egy "focis" bejegyzés, ezért csak címszavakban: olasz gól, olasz lesgól, szlovák gól, olasz gól, időhúzás szlovák részről, "hamvaiból fénikszmadárként újjáéledett" olasz drukker-hang (vuvuzela-zaj?), izgalmak, mintha egy akciófilm... (thriller...)
A lényeg: a vb-címvédő és a vb-újonc csapott itt most össze. Az olaszoknak elég lett volna egy iksz a továbbjutáshoz, kicsit későn ébredtek, de azután... Azt hiszem, a meccs utolsó percei a vb eddigi legizgalmasabb pillanatai voltak (csak úgy frecskelt a thrill). Az olaszok rohamoztak (és itt lehet a különbség a digók és miköztünk, magyarok között: amikor már majdnem minden elveszett, az olaszok még képesek beleadni apait-anyait, mi meg, nos mi meg legyintünk egyet, na de mindegy), a szlovákok bekkeltek, minden (aljas) trükköt bevetettek, ahogyan ezt "ilyenkor szokás". És akkor Webb, az angol rendőr, másodállásban FIFA-játékvezető lefújta a meccset. Egy olasz spíler sírva fakadt. Ebben a könnyben benne volt az életesszencia. A szlovákok nem hullajtottak örömkönnyeket, a meglepetéssel kevert boldogság felülírta náluk a könnycsatornákat elborító agyi akarat utasításait. Az olasz spílerek viszont sírtak: Lippi bement az öltözőbe, Cannavaro, a par excellence bukott hős pedig vigasztalta társát (nem hivatalos források szerint a fülébe súgta: ne égesd magad, szedd össze magad!). Pedig az olaszok mindent megpróbáltak: bő 80 perc - elnézést! - hereverés után rájöttek, "van még keresnivalójuk", és akkor akár csak a németek (upsz!), mindent bele, totális futball, vér és verejték... És akkor a lefújás. Összetört olaszok, katarzisban feredő szlovákok. A végén már az olaszoknak drukkoltam, no nem a továbbjutásért, csak hogy legalább ezt húzzák be. Annyira szimpatikus volt az az erőn túli erőlködés, az a csoda, az a hit! Akárcsak a könnyek... A vb eddigi legizgalmasabb perceit láthattam. És a legőszintébb könnyeket (ilyeneket nem ejthetett eddig senki), ezeket a könnyeket egyszerűen odafestették, ezeknek egyszerűen "volt értelmük", volt referenciájuk. "This is life..."
No comments:
Post a Comment