Kert

Sötétbe borult a kert. A sugárúton tízpercenként elhúz egy villamos, kerékpárosok és gyalogosok. Persze már csak elvétve, hiszen a sötétség egyben ketrec, vagy inkább verem - az állatkák visszahúzódnak rejtekhelyeikre, az éjszakai ragadozók pedig még élesítik fegyvereiket. Egy hosszan kifújt füstfolyam méla árnyékában látom az aljnövényzetben osonó macska farkát, a kövezetre kiülő békákat, akik úgy zihálnak, mintha a hosszútávfutás utáni fáradtságot próbálnák lekommunikálni rejtőző társaiknak. A kert hatalmas fájának árnyéka kivetül a falon túlra, egy építkezés hitehagyott törmelékei sóhajtanak a telihold felé. Valahol a távolban egy csók csattan, két kéz végérvényesen összefonódik, mondatfoszlányokat rebeg a szél is. Az a gyenge, alig észlelhető fuvallat, amely felrebbenti a függönyt a bejárati ajtónál, és ritmust ad a szárítókötélen függő alsóneműk friss táncához. Várok. Várom, hogy felvillanjon a fény, jelezve az érkezést. De még minden sötét. Leszámítva a közvilágítás által befestett teret, meg a fénycsóvákat, amelyeket egy-egy idetévedő jármű metsz bele az egyre átláthatatlanabb, egyre nyomasztóbb, egyszersmind egyre baljósabb éjszakába. Számolom a másodperceket, de nem tudok hatványozni. Hat vágány. A pályaudvar csendes. A vonatok és a kaluzok már pihennek. Talán egy-két virrasztó szurkoló a tévékészülékek előtt, de ez nem jellemző úgy általában. Hosszú lesz a szombati műszak, nem beszélve a hajnaliról, amikor a figyelemnek meg kell oszlania a türelem és a kimerülés között. Valahol félúton. Jegyzetelek. Halk kiáltás, amikor fény gyúl az ablakon túl, sercegő cigarettacsikk a kis befőttesüvegben, amikor konstatálom, hogy az érkezők nem a vágy, hanem a vakvéletlen posztulátumai. Rejtjelezek. A kódfejtő szótár valahol a tenger mélyén hever. Halak látogatják meg mindennap, de nem tudnak mit kezdeni az apró hieroglifákkal.
Hogy mire várok? Magam sem tudom. Egy pillanatra, amikor fénybe borul a pillanatot körülvevő idő, no meg a tér, meg a közterek is. Annyi ember, és annyi lesütött tekintet! Mintha senki nem találná a helyét - ilyen tekintetben közéjük tartozom. (Közé.)
Valahonnan vér csepeg. (Na nem kell rosszra gondolni!)