A vuvuzeláról: na ez aztán tényleg szól! Olyan, mintha legyek vagy méhek közt kergetné a pöttyöst a huszonkét férfi. Egyes szurkolótáborok megpróbálták elnyomni a jól ismert ordibálással, énekléssel - eddig mindez nem sikerült. Ősi afrikai hangszer, eredetileg feltehetően nem - a már tavalyi Konföderációs Kupán megismert - műanyag formátumban, hanem mondjuk marhabélből, pattintott kőből, koponyából, bika szarvából, majom farkából. Már teljesen hozzászoktam, de - ahogyan ezt a híradásokban olvasni - meg fog jelenni Európában is. Kérdés, el tudja-e nyomni az européer kántálást. Titkon remélem: nem. Elég beütni a nevet a keresőbe, máris megjelennek a különféle mémek (a szót a vb alatt tanultam: amolyan hülye montázst jelent, amelyben az unalomig variálnak egy valamilyen okból felkapott jelenetet). Nem értek egyet a játékosokkal, akik arra hivatkozva, hogy (sic!) nem hallják egymást a pályán, illetve nem tudnak kommunikálni, simán betiltatnák. Ez hülyeség! Ne magyarázzuk már a bizonyítványunkat: focizni kell, nem dumálni!
A jabulaniról és a kapusbakikról: eddig ha jól számolom, három ordító potyagól a vb-n, mindegyik a trükkös labda után meglehetősen sután odanyúló portások miatt. Ugyanaz, mint az előbb: hülyeség a labda kiszámíthatatlan pályájára, csúszós felületére, és hasonlókra hivatkozni. Még jó, hogy Maxwell termodinamikai együtthatóival nem jönnek elő! Focizni kell, nem magyarázkodni! Kiderült, hogy a németek (lévén Adi Dassler cégének produktuma a laszti) már féléve "tesztelhették" a Bundeszbajnokságban, így inkorrekt előnyben vannak a többi csapattal szemben. Újabb hülyeség! Teszem hozzá, a németek kikaptak a szerbektől. A kapusokat nagyon sajnáltam, de ez van: nekik ez a munkájuk, így egy jó kapusnak elméletileg plüssállattól medicinlabdáig mindent meg kell fogniuk.
A bunkerfociról: ez a legidegesítőbb. Alaphelyzet: jó csapat vs. rossz csapat. A jó támad, a rossz védekezik, akarom mondani a jó "nyomasztó mezőnyfölényben van", a rossz "betömörül a saját kapuja elé, és végkimerülésig védekezik". Ebből eddig nem sült ki sok jó, leszámítva az észak-koreaiakat, akik az eddigi legszimpatikusabb defenzív játékot produkálva 2:1-re kaptak (csak) ki a braziloktól. (Hozzáteszem, vége a brazil varázslatnak, Dunga az első olyan brazil szövetségi kapitány, akinek látszólag taktikai eligazítást is sikerült tartania játékosainak.) Ide sorolom még Svájcot, ők - az eddigi legnagyobb meglepetést okozva - legyűrték az egykapuzó spanyolokat, igaz, Svájc támadni is tudott.
A közvetítésről: minden meccset az m1 ad. Ez jó. A legtöbb meccset Somos Zé közvetíti. Ez nem jó. Unalmas, hülye poénokkal játszadozó, a leggázosabb szakzsargont is elcsépelő (x "hátulról pakolt oda" y-nak) riporterről van szó, aki ráadásul képtelen volt igazi "rádiós" közvetítést tolni akkor, amikor a viharok vagy egyéb zavarok miatt elment a kép. Egri Viktor legalább lelkes, Gundel Takács pedig képes futballmérkőzést közvetíteni. (Azt hiszem, jelenleg Hajdú B. a legjobb, meg talán a Horti, aki annyira laza, hogy már szétfolyik, de legalább szar meccs esetén is képes "vidámságot csempészni" a közvetítésbe.
Kiegészítésként (tömören): tetszik, hogy "kiegyenlítődtek az erőviszonyok", hogy a számomra abszolút antipatikus, lányos "üvegcsapatok" (a luzitánok és az oranje) eddig nem túl meggyőzőek, hogy a második és a harmadik meccs között hosszabb pihenőidő van (ilyenkor bele tudok temetkezni a nyelvi absztarkciókba), ugyanakkor nem tetszik, hogy a játékvezetői testület még mindig nem képes normális bírókat találni (félreértés ne essék, a bíró is ember, no de amit az a spanyol bolond csinált a német-szerb meccsen, na az már tényleg vicc), hogy alapvetően kivárásra játszanak a csapatok, és hogy nincsen Hislop, Valderrama, és Milla apó sem.
Dél-amerikai győzelem rajzolódik ki a távolban (bár egy spanyol-német döntőtől biztosan nem keserednék el), szurkolok Ghánának és Elefántcsontpartnak, annak, hogy az olaszok - jó szokásukhoz híven - bepattintsák már végre azokat a lasztikat (de azért ne nyerjenek!), és annak, hogy legyenek végre jó meccsek (és egyáltalán: képes legyen már valaki megfordítani egy meccset!), nagy védések. Szerintem nagy gond nincs, kicsit zavaró a gólaszály, és persze kavarja a szart a média, de ehhez talán már hozzászoktunk.

2 comments:
Szépen sorban:
vuvuzela: eleinte rettentő idegesítő volt, de amióta hallottam, hogy a mexikói szurkolók éneklésükkel és rézfúvósaikkal elnyomták (!) a vuvuzela zaját, azt mondom: legyőzendő kihívás
jabulani: a potyagólok legalább viccesek (nem megbántva szegény kapusokat, dehát már Bergson is azt írja a Nevetésben, hogy a nevetés oka mindig az elbotló ember szegény maga)
bunkerfoci: azért nincs sok gól, mert mára már (a magyarokon kívül) mindenki megtanult védekezni, siratom a régi 6-1-eket, 5-0-kat
közvetítés: Somosékat kezdem egészen megszokni, Egri meg jó, nekem bejönnek a "hajdúbéizmusai"
bírók: na ezzel viszont vitatkozom! régen láttam már egy világversenyen ilyen jó játékvezetést! oké, a spanyol bíró a német-szerben kissé beleszerelmesedett a lapokba, dehát ez meg a spanyol játékvezetői stílushoz tartozik hozzá, szóval soha rosszabbat.
Lehet, hogy a legutóbbi vb már nem él annyira élesen az emlékezetben, sőt, ez nagyon is valószínű, de úgy rémlik, hogy a bírók a lesek megítélésében jeleskedtek, nem a bosszantó színészkedések téves értelmezésében, mint most. Oké, egyre pimaszabban szimulálnak a játékosok, de csak néhány példa: amcsik meg nem adott gólja a szlovének ellen, olaszok kamu tizije Új-Zéland ellen, Luis Fabiano második - kezezős - gólja, Káká kiállítása, aztán régebbről Cahill kiállítása - ez csak ízelítő a közelmúlt tévedéseiből.
De hangsúlyozom, nem emlékszem az elmúlt vb-re részletesebben; nekem úgy tűnik, hogy a bírók képtelenek kezelni a színészkedést...
Post a Comment