Újfent készülődés

A háromnapos írásfolyammal együtt Veszprémbe zúdultam. Azóta pedig már vissza is tértem Pöstre. Jobban mondva: Budára. Veszprém lenyűgözött, de jól tettem, hogy nem vittem fényképezőgépet, mert két napon át esett az eső. Biztonságban érezhettük magunkat a várkerület (ez egy fővárosi beidegződés, lehetne Várat is mondani) szélén elhelyezkedő egyetemi épületben, ami inkább hasonlított egy múzeumhoz a varázslatos kiskerttel együtt. A konferencia elcsúszott, már időrendileg, így aztán a második nap utolsó előadójaként kerültem sorra, vita pedig nem is követte a hozzászólásom, mivel nem jutott erre idő. Mindenesetre pozitív visszajelzéseket kaptam. Noha nem mondhatom, hogy szó szerint bekerültem volna egy társaságba, legalább megismertek, és ha lesz alkalmam néhány év múlva újból eljutni a konferencia következő etapjára, legalább ismerősök közé kerülök. Jó volt látni, hogy az előadók szinte családtagokként viselkedtek egymással, ugyanakkor egy-két kivételtől eltekintve abszolút befogadó módon viselkedtek, ugyanakkor nem tűnt úgy, hogy megjátszanák ezt a viselkedést. Sok jóban volt részem, nagyjából elégedett is vagyok a teljesítményemmel. A problémát jelenleg az okozza, hogy ugye előzetes terveim szerint hétfőtől kezdetét veszi a munkakeresés, ráadásul a szigorú irányelvek mentén, azaz nem szabad, hogy egy hetemet durván lekösse a munkába-menetel-jövetel, valamint a munka - időt kell szakítanom arra, hogy a körülményekhez képest a legtöbb időt szakíthassam a kutatásra, hiszen így, a konferencia után még biztosabb vagyok abban, hogy valamikor, évekkel később lesz némi keresnivalóm ebben a körben. Ha nem is pont ebben a körben. Hanem abban. Lényegében mindegy. Ma már túl vagyok egy szimbolikus takarításon, rendezgetésen, összeírtam a feladataimat is. A legközelebbi bejegyzés talán jó hírekről szól majd. Ugyanakkor egy időre befejezem a komolykodást. Átszabom az írásképet.

Készülődés

Szombaton valami véget ér. Nevezetesen egy konferencia-szerepléssel elbúcsúztatom a hároméves doktori időszakot. Váratlanul érkezett a felkérés, hogy vegyek részt Veszprémben egy konferencia-sorozat újabb állomásán, tartsam meg előadásomat 25 percben, őgyelegjek és konfrontálódjak kedvemre, építsem a kapcsolati tőkét, higgadt fejjel vágjak bele az Azutánba. Egy régi témát vettem elő: A Pendragon legendáról fogok beszélni, de sajnos a már megírt szövegem használhatatlan, fejemben pedig annyi az információ, hogy saját bőrömön érzem az írás jellegzetességét, az írás-jegyet: pharmakon. A mindenhonnan összeszedett információk ugyanis egyre inkább kiszorítják, vagy inkább elnyomják saját véleményemet, meg akarok felelni a forrásmunkáimnak, de egyúttal jótékonyan hatásukat is csillapítanám. Hiszen valahogy úgy keletkezik saját munka, hogy fogok egy kis idegent, meg egy kis sajátot, összegyúrom, persze nem a matematikai következetesség formaelvei alapján, lenyelem, kiköpöm. Amióta megkaptam a meghívót, időm jó részében ezzel foglalatoskodom. Megírtam már egy szerzői ívet, de még mindig nem jutottam a végére, a nagyobb baj viszont az, hogy ez a 10-12 oldal nem egységes, inkább megannyi újrakezdés, rákészülés, belégzés. Még nem tudom, mikor utazom el (szerdán vagy csütörtökön), de akárhogy is nézem három napom maradt, hogy értékelhető szöveget alkossak. És hogy miért írom le mindezt? Nos, részben írásgyakorlatként, részben pedig azért, mert hetek óta nem írtam semmit, így éppen ideje volt valami inskripciónak, egy kis bevésésnek, még ha most nem is a világ megoldásáról, állapotom leírásáról, poétikai harmonisztikáról, érzésszilánkokról, fekete epecseppekről esik is szó. Éppen azért, mert látom, hogy évek óta képtelen vagyok naplóírásnak tekinteni a blogolást, azaz nem tudok még akkor sem rendszeresen élesítgetni, ha pedig lenne mit mondanom. Most nem volt mondanivalóm, mégis írtam. Talán meg kéne fordítani a viszonyt.