Készülődés

Szombaton valami véget ér. Nevezetesen egy konferencia-szerepléssel elbúcsúztatom a hároméves doktori időszakot. Váratlanul érkezett a felkérés, hogy vegyek részt Veszprémben egy konferencia-sorozat újabb állomásán, tartsam meg előadásomat 25 percben, őgyelegjek és konfrontálódjak kedvemre, építsem a kapcsolati tőkét, higgadt fejjel vágjak bele az Azutánba. Egy régi témát vettem elő: A Pendragon legendáról fogok beszélni, de sajnos a már megírt szövegem használhatatlan, fejemben pedig annyi az információ, hogy saját bőrömön érzem az írás jellegzetességét, az írás-jegyet: pharmakon. A mindenhonnan összeszedett információk ugyanis egyre inkább kiszorítják, vagy inkább elnyomják saját véleményemet, meg akarok felelni a forrásmunkáimnak, de egyúttal jótékonyan hatásukat is csillapítanám. Hiszen valahogy úgy keletkezik saját munka, hogy fogok egy kis idegent, meg egy kis sajátot, összegyúrom, persze nem a matematikai következetesség formaelvei alapján, lenyelem, kiköpöm. Amióta megkaptam a meghívót, időm jó részében ezzel foglalatoskodom. Megírtam már egy szerzői ívet, de még mindig nem jutottam a végére, a nagyobb baj viszont az, hogy ez a 10-12 oldal nem egységes, inkább megannyi újrakezdés, rákészülés, belégzés. Még nem tudom, mikor utazom el (szerdán vagy csütörtökön), de akárhogy is nézem három napom maradt, hogy értékelhető szöveget alkossak. És hogy miért írom le mindezt? Nos, részben írásgyakorlatként, részben pedig azért, mert hetek óta nem írtam semmit, így éppen ideje volt valami inskripciónak, egy kis bevésésnek, még ha most nem is a világ megoldásáról, állapotom leírásáról, poétikai harmonisztikáról, érzésszilánkokról, fekete epecseppekről esik is szó. Éppen azért, mert látom, hogy évek óta képtelen vagyok naplóírásnak tekinteni a blogolást, azaz nem tudok még akkor sem rendszeresen élesítgetni, ha pedig lenne mit mondanom. Most nem volt mondanivalóm, mégis írtam. Talán meg kéne fordítani a viszonyt.