20101110

megszületik a fény

bármennyire akart, nem tudott elaludni. forgolódott az ágyban, és bármire is gondolt, a gondolatok olyan messzire vitték őt, hogy minden kapcsolatot elvesztett az úgynevezett realitással, legalábbis ilyen érzése volt, és amikor visszaérkezett, és azt gondolta, hogy már reggel van, és a szemek megdörgölése után már mehet is kávézni, akkor újból ott találta magát a sötét szobában, lepedőbe csavarodva, izzadt vagy nyálas párnahuzattal a feje alatt, zsibbadt ujjakkal, görcsbe ránduló lábközépcsonttal, lázas gondolatokkal, és az elalvás reményével. démonok kínozzák őt napok óta, amelyektől akármennyire sikeresen szabadul meg a sötétség beállta előtt, az összekuszálódott pillanatoknak köszönhetően minduntalan előbújnak rejtekhelyeikről, miután elszívja utolsó cigarettáját a nyitott tetőablaknál, majd az évek alatt begyakorolt mozdulatok után lekapcsolja a kis lámpát, és egy laza, de határozott mozdulattal magára rántja a takarót, jobb karját könyökénél behajlítva a párna alá teszi, bal karjával megkapaszkodik a falban, mintha valami zuhanástól félne, mintha attól tartana, hogy elveszti a falak bizonyosságát. ki tudja, mióta tart ez. most is azt gondolja, hogy a kezdőpontok végérvényesen feloldódtak a múlt gennyes masszájában, ott, ahol lassan minden korábban még éles emlékkép kontúrvesztett, légnemű, homályos, zavaros, kaotikus, sötét és ijesztő lesz. most már maguk is láthatják, mennyire könnyen veszti el hősünk lába alól a talajt, miután - legalábbis úgy érzi - már egy órája nem tud elaludni. fellapozhatók a legrészletesebb lexikonok is, higgyék el, az emberiség máig nem talált hatásos ellenszert az inszomniára; sokan azt gondolják, holmi narkotikum sikeres lehet, pedig ezek csak újabb és sötétebb démonokat telepítenek a hipotalamusz rendszer jól körülhatárolható szektoraiba. az inszomnia csúf dolog, de sokkal csúfabb az, ha valaki ennek konstatálása után erőlködésre adja a fejét, és erőteljesen az elalvásra koncentrál. ilyenkor válik veszendővé az ügy, reggeli bágyadtság, alulmotiváltság, bedurrant szemek, lassú reflexek, gondolatszegény szófoszlányok, bágyadt ölelések és száraz ajkak jelentkeznek következményként. persze hogy mi a teendő, azt ne tőlem kérdezzék. hiszen most, hogy ezeken elgondolkodtam, még mindig az ágyamban forgolódom, a takaró a fejemen, a párna a lábamnál van, felborult az ágy szigorú egyensúlya, testem kifordította az alapviszonyt, fáradtan nyöszörög. fény kell, s ötletek. öngyújtó, halk fénnyel játszó cigarettavég, lámpafény mellett elsuttogott ima, szobát átmetsző holdfény, aztán gyér folyosóvilágítás, a kvarclámpa fénye a nappaliban, újból a hold, amint megcsillan a csapból kiengedett vízsugáron, majd újból a szoba, ami egyre kiismerhetőbbé válik az órák során. jelentése lesz a csendnek, minden tárgy megmoccan, érintésért könyörög, persze én csak ülök kényelmesen a fotelben, teljesen belesüppedek, bámulom a falat, meg ahogy az enyhe huzat csapkodja a szobaajtót, és ahogy füsttel telítődik a szoba. aztán valami elindul. először csak a fény körvonalai látszanak, ha van egyáltalán ilyen, aztán hirtelen elvakít valami. talán egy reflektort toltak be a kertbe ádáz démonaim? teljes erővel kinyitom az ablakot, rögtön kirepül a tetőre egy elfáradt rúgó, az ablakkeret recseg-ropog, én meg szembemegyek a hajnallal, illetve szembeállok vele. becézgetném, ha tudnám, de néhány kérdésem mindenképp lenne: igazak-e a mitologikus pletykák? (például.) vagy hogy hol van az a "rózsás ujj"? mert kurvára nem látom. van-e paletta a kezedben, amikor megfested a színed? használsz-e az utóbbi időben kikísérletezett mesterséges színezékeket? merthogy ilyen nincs. ilyen nincs, mint te, te úgynevezett hajnal. itt most következhetne az, hogy lebukom a földre, és elalszom, másnap pedig így találnak rám (hogy ez életemben az utolsó elalvás vagy nem, az a történet szempontjából lényegtelen). de lehet, hogy a furmányosabb végkicsengés mellett döntenék, miszerint a kérdezgetés közepén felébredek, kitörülöm szememből az éles álomképeket, éppen annyi fényt hagyok meg belőlük, hogy elbotorkálhassak a kávéfőzőig, benyomhassam a gombot, aztán megihassam a fekete nedűt. igen, ez jobb lesz! csak aludnék már el végre!!!

2 comments:

Csöncsön said...

- Sejthetitek, hogy a beteg ágyához odacsődítették Darmstadt és Németország összes orvosait. Dr. Weyprecht, a jeles belgyógyász, az álmatlanságot pusztán az elnök idegkimerültségének tulajdonította, melyet évek óta szakadatlanul végzett megfeszített munkája idézett elő. Lelkére kötötte, hogy egyelőre legszigorúbban tartózkodjék mindenféle izgalomtól, mindenféle szellemi megerőltetéstől, még az újságolvasástól is eltiltotta, s azt ajánlotta, hogy szórakozzék, hallgasson vidám zenét, naponta hosszabb sétakocsizást tegyen négylovas hintóján, s naponta hét percig - de nem tovább - tegyen egy kis gyalogsétát is a kastélyhoz közel eső Luisen-Platzon, azoknak a tudományosan képzett, föltétlenül megbízható ápolónőknek a karján, akikkel azon a júliusi napon láttam. Professor dr. Finger, a gyomor- és bélbetegségek tanára a heidelbergi egyetemen, nyers étrendet írt elő - rozskenyeret, gyümölcsöt, aludttejet -, naponta egyszer - reggel hétkor - egy enyhe hashajtót, s naponta egyszer - este hétkor - egy 32 fokos kamillás beöntést, pár csöpp citrommal ízesítve. Professor dr. Gersfeld, a világhíres Gersfeld, akit a berlini egyetemről sürgönyöztek le, több napig vizsgálgatta a beteget, csak aztán döntött és nyilatkozott. Ő langyos félfürdőket rendelt, melyet maga készített el az ápolónők jelenlétében. Ezt fokozatosan kellett lehűteni, aztán megint felmelegíteni, majd ismét lehűteni, de akkor hirtelenül. Ezalatt a fejre hárompercenként váltogatandó hideg borogatást alkalmazott. A beteg a lefekvés előtt könnyű szobatornát végzett, s mihelyt ágyba került, fejére egy újabb, német gyártmányú fejhűtőt kapott, melyben csöveken kering a friss víz, s kellemesen hűsíti a koponyacsontot és a fölzaklatott agyvelőt. Miután ezeket a műveleteket a tanár többször tüzetesen megmagyarázta az ápolónőknek, és el is ismételtette velük, nyugodtan visszautazott Berlinbe, de a beteg nem nyugodott meg. Dr. H. L. Schmidt, aki idegorvos volt, altatókkal próbálkozott, brómnátriummal, veronállal, chlorálhidráttal és trianollal is, előbb kis adagokkal, aztán óriási adagokkal, de hiába cserélgette az altatókat, hiába vegyítgette, semmi eredményt sem ért el. Dr. Zwiedineck, dr. Reichensberg és dr. Wittingen Junior, akik mindhárman idegorvosok voltak és mindhárman méltán jónevűek, részint a lélekelemzéssel kísérleteztek, hasonlóan minden eredmény nélkül. Az elnök egyre gyöngült. Darmstadtban már arról suttogtak, hogy az orvosok lemondtak róla.

trivulzio said...

Gól! :)