Annyi, de annyi minden történt azóta, hogy utoljára írtam Neked, Kedves Naplóm - kezdődne a bejegyzés egy napló lapján, valamikor néhány évtizeddel ezelőtt, egy pár évvel fiatalabb naplóíró tollából. De a helyzet végülis hasonló. (Annyi, de annyi minden történt, stb.) Napok és hetek óta gyülemlik bennem a feszültség, hogy valamit végre írjak ide, ebbe a blogba (bele), ha már elkezdtem valamikor, mert az események bizony itt sorjáznak körülöttem, arra várva, hogy szavakká-mondatokká kanyarogjanak némi fiktív máz leöntését követően. Rövid leszek: csinovnyik vagyok. Újból. Immár három hete dolgozom egy biztosítási társaságnál, és ezt most nyugodt szívvel írhatom le, hiszen bejelentett munkahely lévén nem fenyeget semmilyen végrehajtó bizottság, amely esetleg azt olvashatná a fejemre, hogy lopok az adófizetők pénzéből, és ezzel károsítom az államot. Éppen ellenkezőleg: fizetésemből adót vonnak, így gyarapítok, még ha nem is tudom biztosan, merre, melyik minisztériumba, melyik project költségvetési listájára, melyik bukszába is gurulnak bele gyötrelemmel és kínnal megkeresett adóforintjaim. A napi robot mindamellett megalkuvásra, pontosságra, türelemre késztet és kényszerít: sorokban mérem a naponta megírandó penzumot, ún. utazókönyvekkel keretezem a munkanapokat, ún. elalvás-előtti-könyvvel térek nyugovóra, ún. vonatozókönyvvel próbálom kibekkelni a Budapest-Szeged, illetőleg Szeged-Budapest útvonalat immár nikotin nélkül, mert a Magyar Államvasutak suttyomban leszerelte a hamutálakat, letépte a dohányzóhelyeket kijelölő matricákat a kupékból, és felvértezte kalauzait némi extra büntetőcsekkel, ha netán valakinek mégis... De nem. Nekem sem. És a budapesti megállókban sem, mert már ott sem. Dohánymentes mindennapokat élek, legalábbis részben, mert a munkahelyen másfél óránként pöfékelek, itthon meg - mint régen is - gyakorta, permanensen, kis szünetekkel. Egyébként hihetetlenül élvezem a napi ritmust, igaz, be kell osztanom a perceket, mert olvasnivalóim mellett, amelyek nem csupán szórakozásból kerülnek a szemeim elé, komolyabb feladatokkal is foglalkozom, úgy mint recenzióírás és korrektúrázás. Szusszanni nincs időm, csak hétvégén, kedvenc társaságomban, Vele. (Hoppá, talán Safranski könyvének köszönhető ez a szentimentális kódolás?) Most sem feltétlenül az lenne a legfontosabb, hogy blogoljak, de ugye már itt volt az ideje. Lassan úgyis felpörgök, legutóbbi félstabil munkahelyemen is kb. egy hónapot vett igénybe az akklimatizálódás nyögvenyelős folyamata. Ettől most egy hétre vagyok.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment