1.
A száraz tények: Vlagyimir Putyint a mai napon vendégül látta a magyar miniszterelnök. A szomszédban, Ukrajnában háború dúl. Egy háború, amely Putyin keze nyomát (is) viseli.
Magyarország évszázadok óta hintapolitikára kényszerül. A cél talán régen is az lehetett, de most egyértelműen az, hogy valamiféle moderátori szerepkört töltsünk be Nyugat és Kelet között. A "stratégiai partnerség" oka az a geopolitikai helyzet, amely a híd szerepét kényszeríti az országra. Ebből következik, hogy Európa vezető államfői jobbára kényszerből (és nem a jelenleg regnáló miniszterelnök két szép szeméért) látogatnak ide. Merkel és Putyin látogatása csak a birkanép horizontján vezethető le "diplomáciai sikerként". (Miközben az ide kapcsolható szimbolikus esemény inkább az, ahogyan Juncker kézen fogva elrángatta Orbánt néhány héttel ezelőtt.) A birkanép szemében Orbán az, aki tető alá hozta ezeket a bizonyos szempontból vitathatatlanul fontos találkozásokat. Miközben inkább az bír szimbolikus értékkel, hogy két héten belül Európa két legfontosabb államfője is megragadta a miniszterelnöki iroda kilincsét - néhány száz kilométerre a kontinensen jelenleg zajló háború gócpontjától. Ezek a találkozók Orbántól függetlenül is létrejöttek volna, igaz, más magyar miniszterelnökök máshogy interpretálták volna ezeket a sikereket, illetve máshogy aknázták volna ki saját javukra az útlezárásokkal, speciális biztonsági intézkedésekkel, késésekkel és izgalmakkal tarkított performanszokat. A sajtótájékoztató legkicsinyesebb megjegyzése az volt, amikor Orbán az orosz gázzal kapcsolatos "argumentációt" az "itthon rezsicsökkentésnek" nevezett díjcsökkentésre futtatta ki. Retorikai közhely, illetve kötelesség, oké, csak annak marhára zavaró, aki egy lépéssel hátrébb tud lépni. (Én nem tudok hátrébb lépni, viszont kissé elfogult vagyok. De talán maradjon meg mindez gondolatkísérletnek.)
2.
Kíváncsi vagyok, mikor köszönt be Jókai A jövő század regényének (újabb) reneszánsza. Kísérteties a hasonlóság, ahogy Jókai az 1870-es évek első felében (a porosz-francia háború élményétől "megittasulva") bejósolta az orosz medve késő 20. századi megvadulását. Ott Sasza asszony, itt Putyin kavarja a szart mesterien. Csak míg ott egy szaros kis repülőgép fokozza fel, majd oldja meg a konfliktust, addig itt nem is érdemes belegondolni, milyen technikai csapás helyezhetné törlésjel alá a felgyülemlett agressziót.
3.
Ma a technika tette lehetővé számomra, hogy megnézzem, illetve végighallgassam a sajtótájékoztatót, de a nyelvismeretem hiánya erőteljesen le is korlátozta az élményt. Tekintve, hogy az orosszal egyáltalán nem tudok elboldogulni, de angol nyelvi kontextusban sem érzem magamat teljesen otthonosan. Így megpróbáltam a metanyelvi kommunikációra figyelni. És arra a következtetésre jutottam, hogy a vérprofi Putyinhoz képest miniszterelnökünk legalább nem nyalogatta meg a szája szélét félpercenként, igaz, feltűnően sokat simogatta a mikrofont. Putyin morcosan nézett, míg Orbán megpróbálta könnyedén venni az egészet - miközben valószínűleg tele volt a gatyája. Éppen úgy, mint stábjának, akik ott kornyadoztak a közelben, élen fiatal külügyminiszterünkkel, és a Brancs többi tagjával. Persze ne legyünk telhetetlenek, a szalagcímekben most napokig a mai esemény résztvevőinek nevei fognak vibrálni, ami marketingszempontból talán nem is olyan rossz. Márpedig a marketingszempont rendkívül fontos dologgá vált a másodpercek által legenerálható és útra bocsátható hírek (technicizált) kontextusában. Sajnos várni kell arra, hogy kiderüljön, pontosan miben is állt a mai találkozó lényege. Viszont a találgatások, valamint a különféle narratívák miatt fog izzadni a net a közeljövőben. Úgy, hogy ezek még karcolgatni sem tudják a valóságot (értsünk ezalatt most bármit is). Most az kéne, hogy jöjjön egy Jókaihoz hasonló figura, aki valamit valahogyan megsejt a jövőből, és ezt le is írja. Azt hiszem, érik egy újraolvasás.
No comments:
Post a Comment