20160707

Új falak

Az életrajzi valóságreferenciát most úgy kell elképzelni, hogy két emelettel feljebb költöztünk. A negyedik emeleti lakást pedig csupán arra az időszakra vesszük birtokba, amíg "meg nem találjuk álmaink otthonát" (szóljon most így közhelyesen ez a sorsfordító-idegörlő procedúra). A helyzet több szempontból bizarr. Bizarr egyrészt, mert a lakás ugyanabban a házban van, felosztása hasonló, alapterülete kicsit nagyobb az előzőnél. Bizarr másrészt azért, mert bát ugyanarról a házról beszélünk, az ablakok nem a Hordókészítők sétányára, hanem a Fodrászok passzázsára néznek, és bár egy könnyedén behatárolható területről van szó a magyar metropolisz legszerencsétlenebb kerületében, az utcakép, ahogy idősebb rokonaim szokták mondogatni a családi találkozókon "merőben eltér" attól, amit lecseréltünk. A Sétány autóktól volt hangos, egyszerre nyolcvanhárom ablakból figyelhették volna a napi rutinunkat (ha akarták), mindent felvert és elvett a beton, a felhők úsztak, de a tetőtéri lakások ablakai rejtve maradtak (ugye értik: a penthouse baszólakásokra gondolok). Namármost. Itten bizon fák is vannak, meg csiripelő madarak, talán kabócák meg tücskök is, és ha nem számolok a rokonával afrikai angolban skype-oló hanggal, meg a gyerekét terrorizáló anyával, tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy kerületet, várost, sőt kontinenst is váltottunk. Van ebben a passzázsban némi mediterráneum (a kerthelyiséggel), meg némi balkáni fülledtség (a szűkebb terekből fakadóan). Aztán ki tudja meddig... A lakásban több a tükör, meg érezhető a lelakottság, felújításra szorulna egy s más (egy fél vödörnyi beazonosíthatatlan kulát ma vakartattunk ki 16e krajcárért csipás ébredésünk után 43 perccel), de egyébként tűrhető és élhető itt minden, akár mindenhol. Hiszen ha tető van fejed felett, stabil föld, hogy lefektethesd matracod, véce, mibe ürítheted napod fáradalmaid, és némi étel, amit magadhoz vehetsz, ha gyomrod korog - baj nem lehet. Örülök a fordulatoknak és az ideiglenes végkifejletnek (vastaps), remélem, gazdag és tartalmas lesz az itt töltött időszak (meghajlás), de leginkább abban bízom, mihamarabb továbbálunk (visszataps).

No comments: